Honda
„A McLaren célja a legjobb négy között lenni”
Legalábbis ami a konstruktőröket illeti. A három nagycsapat mögött elsőként szeretnének a futamokon a pontokért harcolni Alonsóék. A spanyol csapattársa mesélt az idei évi elvárásokról.
részletekNorris máris kategóriát lép, itt az új Verstappen?
Már az évad elején elmondták a szakemberek, hogy Lando Norris kirobbanó tehetség és hamarosan a Formula-1-ben láthatjuk. Egyelőre rászolgál a bizalomra és máris feljebb léphet az F3-ból.
részletekMegvan, mikor dönt Alonso a jövőjéről
Fernando Alonso elmondta, mikor fog dönteni, hol folytatja pályafutását a 2018-as szezonban. Eközben Wokingban gőzerővel dolgoznak az idei autón, hogy maradásra bírhassák a spanyol klasszist.
részletekAlonso mintázza a harci szellemet és a képességeket
A McLaren nagy elismeréssel szólt megint vezérpilótájáról, Fernando Alonsóról, mindent megtesz az istálló, hogy megtartsák versenyzőjüket. A motorokról is hamarosan döntés születik.
részletekA Honda látja a fényt az alagút végén
Nagy talány idén a Honda Formula-1-es erőforrása, a teljesen félretervezett motor lassú és megbízhatatlan volt. A nyár második felére végre látják a japán szakemberek a helyes utat és óriási erőkkel fejlesztik a Spec-4-es motort.
részletekA Toro Rosso-Honda lesz a Red Bull kísérleti nyula?
Küszöbön a Toro Rosso és a Honda megállapodása egy 2018-as motorszállítói szerződésről. Egyre valószínűbb, hogy a Red Bull előreküldi a fiókcsapatot kísérleti nyúlként, hogy mennyit fejlődik a Honda.
részletekMcLaren: Íme a jövő sztárja, Norris
A Hungaroringen rendezett második hivatalos tesztnapon egy feltörekvő, ifjú tehetség erősen felhívta magára a figyelmet, Lando Norris ugyanis még Alonsónál is jobb kört ment élete első tesztnapján.
részletekA Ferrari és a McLaren erős, Kubica is jól megy
Zajlanak az események a szerdai tesztnapon a Hungaroringen, a délelőttöt a Ferrari nyerte a meglepően erős McLaren előtt, Robert Kubica pedig már túl egy teljes versenytávon gond nélkül.
részletekMcLaren: Gól a félidő vége előtt
Ugyan a McLaren még mindig le van maradva az élen állóktól, de legalább a középmezőny már megvan. A Magyar Nagydíj kettős pontszerzését úgy élik meg, mint amikor a futballban valaki a szünet előtt szerez gólt.
részletekTényleg komoly a Toro Rosso-Honda?
Megszokhattuk, hogy a Honda körül rengeteg szóbeszéd születik az elmúlt időszakban. Ám a Toro Rosso-Honda házasság kérdéseire adott válaszok nem igazán azt feltételezik, hogy csak légből kapott állítás.
részletekA McLaren a második félévben már erősebb lesz
A Magyar Nagydíj a McLaren idei helyzetét látva komoly sikert hozott a patinás istállónak. Összesen 9 pontot gyűjtött a két versenyző, a szezon második felére pedig jóval optimistábban tekint a csapat.
részletekEkkor dönthet a motorokról a McLaren
A wokingi F1-es alakulat versenyigazgatója elmondta, hogy mikorra tervezik a döntést a 2018-as erőforrásokról - azonban az idő fogytán, opcióból pedig egyre kevesebb van.
részletek