Hamilton
Hamilton körrekordot döntött, de Vettel is elégedett
Hamilton megszerezte az első rajtkockát Belgiumban és ezzel beállította Michael Schumacher 68 első rajtkockás eddigi csúcsát. Vettel nagyot javult és úgy érzi, versenytempóban jobb a Ferrari.
részletekHamilton beállította Schumacher rekordját, övé a pole Spában
A Mercedes F1-es pilótája remek tempóban autózott az időmérő edzés során, és szinte nem is volt kérdés, hogy az övé lesz-e az első rajtkocka a vasárnapi versenyre.
részletekHamilton: Ez volt a legerősebb péntekünk
Erősnek tűnik a Mercedes a Belga Nagydíj első két szabadedzése alapján. Lewis Hamilton és Valtteri Bottas beszélt rendkívül pozitívan a hétvége első napja után.
részletekEsőbe torkollott a második szabadedzés Spában
A Belga Nagydíj péntek délutáni gyakorlása kezdetben békés mederben csordogált, az utolsó fél órára viszont a csapadék ennél határozottabb formát öltött. Az eleje Lewis Hamilton elsőségével, a vége eseménytelenül zárult.
részletekRetro – Véget ér Raikkönen rekordsorozata
A finn pilóta 27 versenyen keresztül a pontszerzők között ért célba 2012-ben és 2013-ban, a 2013-as Belga Nagydíjat azonban egy alattomos fékhiba miatt feladni kényszerült.
részletekHamilton: Bottasnak pontokat kell rabolnia a Ferrariktól!
A háromszoros F1-es bajnok nemhogy hátráltatja, egyenesen örül neki, hogy csapattársa is részese a világbajnoki csatározásnak, hiszen ezzel az ő malmára hajtja a vizet.
részletekHamilton odaszúrt Vettelnek
A brit F1-es pilótanémi szarkazmussal megfűszerezett nyilatkozatában elmondta, nem valószínű, hogy világbajnoki riválisával egy csapatot fognak alkotni a jövőben a Mercedesnél.
részletekRaikkönen az első edzés legvégén tréfálta meg Hamiltont
Belgiumban visszatért a halo, 20 perc után összetörte autóját Massa, és Bottas is szokatlan balesetet szenvedett. Úgy tűnt, Hamilton a legkeményebb abroncson is behúzza a tréninget, de a pálya legsikeresebb versenyzője ezt máshogy gondolta.
részletekNeymar Hamiltont és Massát is Párizsba vonzza
Neymar Párizsba szerződése bombaként robbant augusztusban, ez pedig megnövelheti a francia fővárosba látogató szupersztárok számát. Hamilton és Massa komoly társasághoz csatlakozik.
részletekEzen a téren jobb Bottas Hamiltonnál
A finn F1-es pilóta némi meglepetésre 19 ponttal van lemaradva háromszoros világbajnok csapattársától a tabellán - elődje szerint egy szegmensben jobbnak bizonyult eddig, mint a brit.
részletekA Mercedesnek már van B-terve egy újabb drámai bejelentés esetére
Noha Nico Rosberg tavaly nyáron hosszabbította meg a szerződését a Mercedesszel, négy hónappal később mégis bejelentette visszavonulását az F1-ből - a csapat most felkészültebb egy hasonló forgatókönyv esetére.
részletekLauda: Még hogy Vettel fejben erősebb, mint Lewis
A Mercedes elnöke szerint semmiféle mentális előny nincs a bajnokság éllovasánál, pilótapárosban pedig kétségtelenül ők az erősebbek. Ez utóbbi azonban egyre többször felveti a csapatsorrend gondolatát.
részletek