Hamilton
Hamilton nem minden brit pilóta számára példakép
Azt hihetnénk, hogy az F1 jelenlegi legsikeresebb pilótájára istenként tekintenek fiatalabb honfitársai, a McLaren tehetsége azonban bevallotta, Lewis Hamilton nem több számára egy remek versenyzőnél.
részletekVilleneuve: Hamilton akár Hollywoodba is elmehet
A négyszeres F1-es bajnok tudatosan építi imázsát a pályán kívül is, a kanadai pedig egyelőre nem tudja, hogy a brit pilótának milyen szándékai vannak a távolabbi jövőre nézve.
részletekRosberg: Ezért nyertem meg a vb-címet
Nico Rosberg 2016-ban tudta legyőzni Lewis Hamiltont a világbajnoki harcban, és most egy apró elemet árult el, ami szerinte a bajnoki sikert hozta meg számára az előző szezonban.
részletekBottasnak fogalma sem volt, mennyit dolgozik Hamilton
Valtteri Bottas elárulta, még ő maga sem gondolta volna, hogy Lewis Hamilton teljesítménye mögött ilyen rendkívül kemény munka áll. Kívülről ez nem látszik, neki is csapattársává kellett válnia ehhez.
részletekVerstappent Hamilton legyőzése motiválja
Lewis Hamilton Mexikóban megszerezte újabb világbajnoki címet, de az idei évben jóval közelebb kerültek a riválisok hozzá. Vettel mellett Verstappen is odaérhet 2018-ban a bajnoki harcba.
részletekHamilton újra kézi váltót szeretne
A technológiai fejlődés megállíthatatlan az autósportban is, időnként azonban a legjobb pilótákat is a nosztalgia vezérli. Lewis Hamilton, ha tehetné, csak a kézi váltót engedné az F1-ben.
részletekA négyszeres világbajnokok napjai
Lewis Hamilton kilencedik helye ellenére is boldogan ünnepelte negyedik F1-es bajnoki címét. De hogyan történt ez Prost, Schumacher és Vettel esetében, amikor eljött a negyedik?
részletekHamilton érkezése sokkolta a McLarent
Lewis Hamilton szinte berobbant a Formula-1 világába 2007-ben a McLarennel. Kevésbé ismert azonban, hogy a csapaton belül az ifjú brit érkezése sokkolóan hatott és teljesen váratlan volt.
részletekInterlagos vonzza a híres ütközéseket
A Brazil Nagydíj nemcsak a világbajnok-avatásban áll jó helyen, balesetek is szép számmal fordulnak elő. Gyűjtésünk főszereplői többek között Verstappen, Hamilton, Alonso, Raikkönen.
részletekAlonso: Ettől annyira kiemelkedő Hamilton
Fernando Alonso szerint Lewis Hamilton egy átlagos világbajnokhoz képest is kiemelkedik tudásban. Ennek indoklásában pedig hosszú évekre visszatekintett, ott keresendő a megoldás.
részletekVettel: Még rengeteg van a Ferrariban
Lewis Hamilton négy év leforgása alatt harmadik világbajnoki címét szerezte idén, összesen a negyediket. Sebastian Vettel azonban biztos abban, hogy a Ferrari jövőre már visszavág.
részletekHamilton előnyszerzéssel vádolta Vettelt
Nyilvánosságra került egy felvétel, amit nem igazán vertek nagydobra a Mexikói Nagydíj hétvégéjén. Hamilton jogtalan előnyszerzéssel vádolta Vettelt és a büntetés elmaradását kérte számon.
részletek