DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

A Mercedes győzelme nem csak a pályán dőlt el

A második félévben egészen csodálatos teljesítményt nyújtott Lewis Hamilton, világbajnoki sikerét azonban nem csak a pályán nyújtott teljesítménye döntötte el, néha a háttér a lényeg.

Amikor a leggyorsabb bokszmunkákról beszélünk, akkor az utóbbi néhány szezonban szinte mindig a Williams istálló ugrik be azonnal, ami nem is csoda. 2017-ben is a grove-iak produkálták a leggyorsabb kerékcserét. Felipe Massa autójával ugyanis Silverstone-ban, rekordgyorsasággal, 2,02 másodperc alatt végezték el a szervízt. Érdekes módon azonban az összképet tekintve mégsem a Williams áll az élen.

A Mercedes végezte idén a legkiegyensúlyozottabb kiállásokat és ez nem egyszer bizony akár a futamgyőzelmet is jelenthette Lewis Hamiltonnak. Mindezt úgy, hogy számos alkalommal nagy nyomás alatt kellett a kitűnő kerékcserét végrehajtaniuk, mert egy-két helyezés is múlhatott rajta. Az Ezüst Nyilak azonban kiválóan megoldották ezt a feladatot is.

Ha egy-egy nagydíj összes kerékcsereidejét összeadjuk, az eddigi tizenkilenc versenyen 49 bokszkiállást hajtottak végre a Mercedes pilótái, ebből az összes időt tekintve kilencszer a leggyorsabb időt a világbajnok csapat jegyezte. Még szembetűnőbb, hogy tizenkétszer (!) az istállók átlagát tekintve bizonyultak a legjobbnak. Ezek után alighanem kevésbé zavarja őket, hogy a rekordidő a Williamsé lett.

A Mercedes idén a bokszban is elvitte a pálmát


Többször is hajszálon múlott a vezetés megtartása, például Spa-Francorchamps-ban. Ott Hamilton abroncsait 2,35 másodperc alatt cserélték le, így maradhatott még éppen Vettel előtt. A Mercedes a teljes évadot tekintve 2,55 másodperces átlagidő alatt cserél kereket, ami csodálatos eredmény, ezzel a leggyorsabbak. A Red Bull és a Williams követi a bajnoki címvédőt 2,7, illetve 2,75-ös átlagidővel. A Ferrari a negyedik helyet csípte meg.

Legutóbb Szingapúrban láthattunk villámgyors cserét, ami segített Hamiltonnak megtartani a vezetést, így segítve győzelemhez. Daniel Ricciardo már a pályán is fenyegetően közel volt, ráadásul 2,27 másodperc alatt végzett is vele a Red Bull a bokszban. A feladat adott volt, de a Mercedes még ennél is gyorsabban cserélt kereket, onnantól pedig az ausztrál már bottal üthette riválisa nyomát.

Bizony néha az apró részleteken múlik a siker, illetve a vereség, a Mercedes mindenesetre büszke lehet idei, bokszban nyújtott teljesítményére.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: