DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Vettel és Hamilton már csak viccelődik a bakui ütközésen

Szezon vége van, a világbajnoki címek már rég eldőltek, így a pilótákon sem akkora már a nyomás, hogy ne mosolyogjanak az idei évad egyik legnagyobb visszhangot kiváltó eseményén.

Noha még hátravan egy verseny az évből, a paddock ilyenkor már javában értékeli a szezon eseményeit: az Abu Dhabi Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján Max Verstappentől azt kérdezték, milyen hatással volt rá Daniel Ricciardo első együtt töltött teljes évük alatt a Red Bullnál, majd meglehetősen mókás választ adott, de a nevetésből nem volt hiány akkor sem, amikor Lewis Hamiltontól és Sebastian Vetteltől megkérdezték, mi volt 2017 fénypontja számukra.



A Mercedes pilótája nem igazán tudott mit válaszolni, a német pedig azonnal magához ragadta a kezdeményezést. „Kezdhetjük Bakuval? Megtörjük a jeget? Nem, inkább ne bolygassuk azt megint” – mondta a ferraris, később pedig arra kellett felelniük, hogy melyik volt a kedvenc előzésük idén. Persze Vettel itt sem hazudtolta meg magát: „Nem kellett olyan sokat előzöd ebben a szezonban!” - válaszolta Hamilton felé fordulva, aki azonban habozás nélkül visszavágott: „Téged is megelőztelek néhányszor. Ezek voltak a legizgalmasabbak.”

Egy másik kérdés arra vonatkozott, hogy a sportágnak nem kellene-e bevezetnie újabb díjakat annak érdekében, hogy ösztönözzék a pilótákat, a maranellóiak négyszeres világbajnoka pedig itt is aratott: „Nekem kellene kapnom az Év megmozdulását, az Év személyiségét, és mi volt az utolsó? Fair play? Oké, talán nem, de a másik kettőt Bakuért” – nevetett a német.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: