Hamilton
Hamilton: Nem célom Schumacher rekordjainak megdöntése, de...
A négyszeres F1-es világbajnok hatalmas lépésekkel halad afelé, hogy megdöntse a német legenda csúcsait - bár versenyzés közben nem ez foglalkoztatja a brit pilótát, bevallotta, nem lenne rossz, ha a sportág legsikeresebbjévé válna.
részletekHamilton: Meg akarom nehezíteni Vettel életét
Annak ellenére, hogy idei versenyfutásuknak vége, a következő évek is Lewis Hamilton és Sebastian Vettel csatározásáról szólhatnak - a brit F1-es pilóta legalábbis ebben reménykedik.
részletekHamilton már most túl van hétvégéje legszebb pillanatán
Bár nagy esélye van a futamgyőzelemre vasárnap, a brit F1-es pilóta valószínűleg már a pályára lépés előtt megélhette a hétvége legszebb pillanatát, ugyanis ismét találkozhatott példaképe nővérével.
részletekBottas cáfolta, hogy kettes számú lenne
A 2017-es F1-es szezon második fele nem úgy alakult Valtteri Bottas számára, mint ahogyan azt eltervezte, de szerinte ez még nem ok arra, hogy a közvélemény második számúvá degradálja.
részletekHamiltont maga Ross Brawn győzte meg
2013-ban úgy tűnt, Lewis Hamilton rendkívül kockázatos döntést vállalt be azzal, hogy az élcsapatnak számító McLarenből átült a Mercedesbe. Csak most derült ki, hogy nem is Lauda győzte meg.
részletekHamilton is megszólalt az adóbotránnyal kapcsolatban
A hét elején a négyszeres F1-es bajnok neve is felmerült az úgynevezett Paradise-iratokban, a Brazil Nagydíj helyszínére megérkezve pedig ez volt az első, amelyről megkérdezték a brit pilótát az újságírók.
részletekHamilton nem Schumacher, hanem más akar lenni
Ha valaki az emberek emlékezetébe akarja vésni magát, nem elég, ha eléri ugyanazt, mint Michael Schumacher: egyéniségnek kell lennie, Lewis Hamilton pedig éppen erre törekszik.
részletekRetro – Vettel életben tartja bajnoki esélyeit
Kulcsfontosságú győzelmet húzott be Sebastian Vettel, a Red Bull viszont már megszerezte első konstruktőri bajnoki címét az F1-es Brazil Nagydíjon 2010-ben.
részletekRosberg nem kritizálja, hanem dicséri Hamiltont
A négyszeres F1-es bajnok az utóbbi időben többször is negatív színben tüntette fel rivalizálását Nico Rosberggel, a tavalyi világbajnok azonban ügyet sem vet egykori ellenfele véleményére.
részletekEzért fél Hamilton az új generációtól
Bő tíz évvel ezelőtt Lewis Hamilton volt a Formula-1 zöldfülű újonca, pokoli gyors sebességgel megáldva. Valami azonban hiányzott belőle, ami a mostani ifjakban már megvan, emiatt tart tőlük.
részletekVilleneuve: Hamilton bealudt a szezon elején, Vettel ébresztette fel
Sebastian Vettel 12 futamon keresztül vezette az egyéni tabellát, amely a kanadai ex-F1-es szerint nagyrészt annak köszönhető, hogy a brit ellazsálta az év első felét 2017-ben.
részletekRosberg a visszatérésről beszélt
Nico Rosberg 2016-os világbajnoki győzelme után néhány nappal teljesen váratlanul bejelentette visszavonulását. Most a visszatérés lehetőségéről és a világbajnoki trófeáról beszélt.
részletek