DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Rosberg: Nem jobb idén Hamilton

Nico Rosberg tavaly még Lewis Hamilton csapattársaként nyerte meg a világbajnokságot. A német kívülállóként úgy látja, hogy az idei bajnok semmivel sem vezet jobban, mint 2016-ban.

Az ex F1-es pilóta a tavalyi szezonban ki tudta használni Lewis Hamilton megingásait, és meg is tudta nyerni a világbajnoki címet. A 2016-os bajnok korábban azt is elmondta, mit tartott a tavalyi év kulcspontjának, mi volt az az apró nüansz, ami segített neki Hamilton legyőzésében.

A Mercedes bajnoka az idei évet már nem a csapat berkeiből figyelheti, és elmondása szerint Hamilton nem javult a 2016-os szezonjához képest: „Tudom, hogy milyen szinten vezetett tavaly, és én vagyok az, aki ezzel valóban tisztában van. Nem mondanám, hogy javult volna az idei teljesítménye.”

 rosberg-nem-jobb-iden-hamilton



Rosberg rámutatott, hogy hozzá hasonlóan Vettel is meg tudta szorongatni a britet egy-egy rosszabb pillanatában: „A szezon közben voltak neki erősebb és gyengébb percei, és csakúgy, mint én tavaly, most Sebastian is megpróbálta kihasználni a gyengeségeit. A különbség az előző évhez képest, hogy most gyakorlatilag minden Mercedes győzelmet Lewis hozott a csapatnak.”

„A tavalyi szezonban olyan magas szinten versenyeztünk, hogy Valtterinek nagyon nehéz feladat lett volna megismételni a teljesítményünket” - folytatta Rosberg finn utódja nehéz helyezetével.

„Nagyon nagyon ritkán fordul elő a Formula-1-ben, hogy egy csapat túléli, és továbbra is ilyen mértékben dominál a szabályváltozások után. Ez volt a következő lépés ahhoz, a Mercedest a legendák közé sorolhassuk. A teljesítményüket a csodák közé is sorolhatnánk” - zárta nyilatkozatát Rosberg egykori csapata szezonjával.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: