DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Rosberg: Ezért nyertem meg a vb-címet

Nico Rosberg 2016-ban tudta legyőzni Lewis Hamiltont a világbajnoki harcban, és most egy apró elemet árult el, ami szerinte a bajnoki sikert hozta meg számára az előző szezonban.

A német világbajnok kétszer alulmaradt Lewis Hamiltonnal szemben, tavaly viszont le tudta győzni legnagyobb vetélytársát. A brit azóta újabb bajnoki címet szerzett, és jobban teljesített jelenlegi csapattársánál, Valtteri Bottasnál, ráadásul ferraris riválisát, Sebastian Vettelt is felül tudta múlni a kulcspillanatokban. 

Nico Rosberg elárulta, mi vezette őt a végső sikerhez 2016-ban: „Minden egyes részlet számít. A nyári szünet után tavaly elhatároztam, hogy abbahagyom a kerékpározást, mert a lábizmok a legnehezebbek az emberi testen. Ennek köszönhetően egy kilót fogytam augusztusra. Visszajöttünk, és három futam múlva tartották meg a Japán Nagydíjat.”

 rosberg-a-vb-cimrol-2017



„Egy kilogramm testsúly 0,04 századot számít, amikor az autó a határon van a tömeg szempontjából. Suzukában 0,03 másodperccel kerültem a pole-pozícióba Lewis elé. A kisebb lábizmaim hozták nekem az időmérős első helyet, Lewis ráadásul a startot is elrontotta. Elsőként rajtoltam és intettek le, ő harmadikként végzett, így megszereztem azokat a pontokat, amikhez már csak második pozíciókat kellett begyűjtenem a bajnoki címhez” - magyarázta Rosberg a helyzetet.

A német világbajnok azt is elárulta, mikor és hogyan hozott döntést a visszavonulásáról: „A verseny előtt döntöttem Abu Dhabiban a rajtrácson. Megpróbáltam alkalmazni minden koncentrációs képességemet, de semmi sem működött. Amit sikerült felfognom, az az volt, hogy ez lehet az utolsó versenyem. Akkor azt gondoltam: 'Oké, a fenébe is, élvezni fogom ezt a vezetést, mert lehet, hogy ez lesz az utolsó!' Ez minden stressztől megszabadított.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: