Hamilton
Wolff és Hamilton is nagyon sajnálja Bottast
Már szinte a finn F1-es pilóta kezében volt a bakui győzelem, de egy defekt megfosztotta ettől - csapattársa és a Mercedes vezére is úgy fogalmazott, hogy ez Bottas győzelme volt már.
részletekHamilton: Nagyon-nagyon szerencsés vagyok
Sergio Perez szerint élete két legjobb körét produkálta a végén, Raikkönen nagyot küzdött, hogy fel tudjon zárkózni, Hamilton pedig azt mondta, hogy Bottas és Vettel is kiváló munkát végzett.
részletekHamilton jött ki győztesen a bakui bolond hajrából
Az egymást kiütő két Red Bull megváltoztatta az Azerbajdzsáni Nagydíj menetét, amelyet addig Vettel kényelmesen vezetett, ám Bottas defektje után végül Hamilton nyert meg.
részletekVettel: Intenzív verseny vár ránk!
A német versenyző kevesebb, mint két tizeddel múlta felül Lewis Hamiltont a bakui F1-es időmérőn, éppen ezért nagyon kemény futamra számít vasárnap - riválisa szerint mindent kihoztak a Mercedesből.
részletekNico Rosberg aggódik Hamilton miatt
Ha valaki igazán ismeri Lewis Hamiltont, az a korábbi csapattársa és legyőzője, a 2016-os F1-es világbajnok, Nico Rosberg. Tényleg van oka aggódni vagy innen is felállhat a brit?
részletekEcclestone: Hamilton már nem a régi
Három versenyhétvége alatt egyszer sem tudott nyerni Hamilton, mialatt Vettel két győzelemmel nyitotta az évet. Ecclestone a brit gesztusaiból úgy véli, hogy belefáradt néhány dologba.
részletekHamilton: A Red Bull és a Ferrari is előttünk
Egyelőre Bakuban sem találja tavalyi formáját a Mercedes – a pénteki edzésnapon csak a harmadik legerősebbnek bizonyult a német márka, ráadásul Hamilton ismét Bottas mögött végzett.
részletekHamilton egyre jobban tiszteli Vettelt
A tavalyi bakui összetűzésük óta nagyobb tisztelettel tekint Hamilton Vettelre - a ferraris olyan jellemfejlődést mutatott a konfliktus után, ami kivívta riválisában az elismerést.
részletekHamilton szerint megoldást talált a Mercedes
A regnáló F1-es világbajnok szerint még a csapatnak sincs fogalma arról, hogy miért működött az autó Melbourne-ben és azóta miért nem - viszont most rájöttek valamire, reméli, hogy bejön.
részletekHamilton: Azt hittem, hogy Lauda utál
Érkezéséhez a Mercedeshez, akkori motivációról, Niki Laudáról és Ross Brawnról beszélt a nosztalgiázó Lewis Hamilton: előretekintve azonban a Ferrarinak is adott egy fricskát.
részletekLauda biztos Hamilton hosszabbításában
Lewis Hamilton még nem hosszabbította meg szerződését a Mercedesszel, de Niki Lauda szerint ez csak idő kérdése, és a felek az alapvető kérdésekben már megegyeztek egymással.
részletekHamilton: Nem mi vagyunk a legerősebbek
Nem sokan gondolták volna, hogy a Mercedes az első három futamból egyet sem nyer meg: márpedig ez a helyzet, és Lewis Hamilton szerint nem véletlen a jelenlegi nyeretlenségi sorozat.
részletek