DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 4. péntek

Haas

Gutierrez: Itt vagyok és jövőre is itt leszek

A mexikói pilóta első Q3-as szereplésével tudatta, hogy vele is számolni kell – elmondása szerint őrülten hajtott gyorskörében, és mellékesen hozzátette, 2017-ben is a mezőnyben marad.

részletek

A Haas Ferrari-versenyzőket nevelne

Günther Steiner csapatfőnök úgy gondolja, a Haas F1-es istállója remek lehetőség a Ferrarinak arra, hogy a fiatal felfedezettjeiket felneveljék, és végül a maranellóiak autójába ülhessenek.

részletek

Most már beveti az új motort a Ferrari

Hazai közönség előtt hozza a frissített erőforrást a maranellói F1-es istálló, ám a partnerek közül nem mindenki kapja meg azonnal - nagy előrelépésre azonban nem számítanak.

részletek

Megvan a Haas egyik pilótája

Bár hivatalosan minden bizonnyal csak Monza után jelentik be jövő évi felállásukat, sajtóértesülések szerint már kész tényként kezelhető, hogy a Haas egy évre meghosszabbította pilótája szerződését.

részletek

Elérte az F1-es középmezőnyt a Renault?

A francia F1-es gyártó úgy véli, hogy Spában megmutatták: minden típusú pályán képesek harcolni a riválisokkal. Monzában folytatnák a Hungaroringen megkezdett javulást.

részletek

Ismét nem szerzett pontot a Haas

Hiába állt Grosjean negyedik helyen az első körben, újra nem tudta növelni egységeinek számát. A Belga Nagydíjnak annyiban örülhet a Haas, hogy kiderült: autójuk képes lehet még idén a top 10-es eredményre.

részletek

Gutierrez: Miért mindig én kapok?

A mexikói pilóta – némileg enyhébb kiadásban – kezd Pastor Maldonado örökébe lépni a mezőny rosszfiújaként. Szerinte rajtbüntetése túl szigorú, a stewardok pedig következetlenek. Csapata is megvédte.

részletek

Aggódhat a Ferrari a vasárnapi verseny miatt

Több F1-es csapat, köztük a Ferrari is problémákkal küszködhet a hétvégi Belga Nagydíj során, hiszen úgy tűnik, rosszul választottak abroncsot, és a szuperlágyak nem lehetnek ideálisak a versenyre.

részletek

Az első kör Spában olyan, mint a hullámvasút

A Haas két F1-es pilótája beszélt arról, hogy milyen vezetni a belga versenypályán - mindkettejük szerint a gyors döntések és a kompromisszumok számítanak leginkább.

részletek

Vonzó-e a Haas a szakemberek számára?

Bár az amerikai kiscsapat álomszerű kezdéssel mutatkozott be az F1-ben, a tulajdonos szerint hosszú időnek kell eltelnie ahhoz, hogy kivívja a sportág vezető szakembereinek tiszteletét.

részletek

Gutierrez nyilvánosan magyarázkodik csapatának

A mexikói F1-es pilóta elárulta, idén többször olyat mondott a Haas csapattagjainak, amit nem kellett volna, ezt pedig már sajnálja. Ő is érzi, hogy nagyon inog helye az istállónál?

részletek

Grosjean célja az F1-es világbajnoki cím

A Haas F1-es pilótája szerint jó időben kell jó helyen lenni ahhoz, hogy világbajnoki címet nyerjen, de bízik benne, hogy megkapja a lehetőséget a Ferraritól és bizonyíthat.

részletek