Haas
Mégsem ülhet be a Haasba a Ferrari-tehetség
Az előzetes tervekkel ellentétben nem vezetheti a Haas F1-es autóját a Malajziai Nagydíj pénteki első szabadedzésén Charles Leclerc, a GP3-as bajnoki cím várományosa.
részletekÜde színfoltja az F1-nek a csapat, amely hagyja kiakadni pilótáját
A legtöbb F1-es istálló egyik legnagyobb félelme az, hogy valamelyik pilótájuk csúnya szavakat vesz a szájára, vagy ami még rosszabb, saját csapatával kapcsolatban tesz nem túl hízelgő megjegyzéseket.
részletekPerez úgy érzi, hogy nem tartják elég jónak
A mexikói F1-es pilóta szerint olyan autóval hozott dobogókat, amely nem volt ehhez elég jó - gyakorlatilag eldőlt, hogy marad a Force Indiánál, de az álma neki is a Ferrari-ülés.
részletekA Haas nem tudja, hogy mi volt Grosjean gondja
A francia F1-es pilóta szombaton a falnak csapódott, vasárnap el sem tudott rajtolni, az újonc csapatnál azonban nem jöttek rá, hogy mi lehet a probléma - Grosjean szerint ennél csak jobb jöhet.
részletekA Haas mexikóija nem csak házon belül nézelődik
Az lekörözéseknél tanúsított magatartása miatt ekézett F1-es pilóta nem biztos, hogy a Haasnál folytathatja pályafutását, de szerinte nem is ez az egyetlen lehetősége a jövőre nézve.
részletekGutierrez: Viccet csinálnak belőlem
A Haas pilótája nagyon csalódott, hogy a Mercedes főnöke nyilvánosan kritizálta őt, ahelyett, hogy szemtől szembe közölte volna véleményét. Nem gondolja, hogy jobban kellene a kék zászlókra figyelnie.
részletekGrosjean önbizalma a „béka segge alatt” van
Meglehetősen csalódottan nyilatkozott az F1-es Szingapúri Nagydíj időmérőjét követően a Haas francia pilótája, aki két nap alatt második balesetét szenvedte el a szűk utcai aszfaltcsíkon.
részletek„Bianchi volt a példaképem” - Ismerd meg a Ferrari F1-es reménységét!
Könnyen lehet, hogy a 2017-es szezonban már bemutatkozik az idén a Haasszal és a Ferrarival is tesztelő Charles Leclerc, aki GP3 bajnoki címének várományosa. Egy interjúban terveiről és példaképéről is beszélt.
részletekHónapok óta csak 2017-re figyel a Haas
Az újonc F1-es istálló ennek ellenére még hoz egy fejlesztési csomagot Szingapúrra, amelytől stabil pontszerzéseket remél - azonban már június óta a 2017-es autóra koncentrálnak Günther Steinerék.
részletekA Haas nem adja fel: a Toro Rosso helyére pályázik
Bár a legtöbb csapat már 2017-re koncentrál, az amerikaiak célkeresztjében ott van a kisebb bikás alakulat, és mellettük szól hogy a VF-16-osban új Ferrari-motor muzsikál.
részletekEzért igazolt Romain Grosjean a Haashoz
A francia pilóta szerint izgalmas kihívásnak látta az újonc amerikai F1-es istállót és a Ferrari-kapcsolat sem volt hátrány - ellenben a Renault várható nehézségeiben nem akart részt venni.
részletekAz Olasz Nagydíj győztesei és vesztesei
Nico Rosberg nyert Monzában, de rajta kívül is van, aki győztesen jött ki az F1-es hétvégéből - nézzük, hogy ki örülhet és ki bánkódhat az Olasz Nagydíjat követően!
részletek