Ferrari
Leclerc tudja, miért nem volt tempójuk Bakuban
Elsősorban saját maga szombati időmérős hibáját emelte ki a monacói pilóta, de úgy véli, sem a stratégiájuk, sem az időjárási körülmények nem kedveztek számára vasárnap Bakuban.
részletekLeclerc bosszús, Hamilton bocsánatot kért
Leclerc csalódottan vette tudomásul, hogy Hamilton nem engedte vissza elé magát a bakui F1-es futam utolsó körének végén – a csapat rádiós késlekedése miatt csúszhatott el a manőver.
részletekEgymás gumijait akarta az időmérőn Hamilton és Leclerc
Hamilton közepest akart és lágyat kapott, Leclerc lágyat akart és közepest kapott: egyik pilóta sem tudott úgy dolgozni, ahogy akart, a csapat másképp döntött.
részletekLeclerc: Hiányzik a tempó a Ferrarinál
A hibát vétő monacói szerint a körülményektől függetlenül zárták rosszul a szombati napot Bakuban, mert már az ütközés előtt is óriási volt a hátrány.
részletekHamilton: Azt hittem, ma a pole-ért leszek harcban
Bár hihetetlenül csalódott volt a bakui időmérő edzést követően Lewis Hamilton, a Ferrari versenyzője mégis úgy érzi, hogy hosszú idő után végre ráérzett az autóra.
részletekFerrari-előny és gumidilemma Bakuban – elemzés
Versenytempóban is erősnek tűntek pénteken Hamiltonék, de hol a McLaren, és mi okozhat komoly fejtörést a csapatoknak az F1-es Azerbajdzsáni Nagydíjon?
részletekLeclerc: A McLaren másik világban jár
Hiába az erős kezdés a Ferraritól, a monacói szerint egyelőre nem lehetnek harcban a wokingiakkal az F1-es Azerbajdzsáni Nagydíjon.
részletekHamilton: Végre tökéletesen működtek a fékek!
Nagy előrelépést érzékelt a második bakui edzésre az élen záró hétszeres F1-es világbajnok: nem győz eléggé hálás lenni a Ferrari támogatásáért és türelméért.
részletekHamilton az élen, Norris falazott a második bakui F1-es edzésen
Kettős Ferrari-vezetést hozott a péntek késő délután az Azerbajdzsáni Nagydíjon, megelőzve a Mercedeseket, miközben a két vb-aspiráns hibázott és csak a mezőny közepén zárt.
részletekHamilton nem lassít: Nem tervezem, hogy visszavonuljak
Lewis Hamilton egyértelmű üzenetet küldött a jövőjével kapcsolatban: a visszavonulás egyelőre szóba sem jöhet. A hétszeres világbajnok pilóta első szezonját tölti a Ferrarinál, és bár az áttörő eredmények egyelőre váratnak magukra, motivációjából mit sem veszített.
részletek„A győzelem kicsit túlzás lenne, de…” – Hamilton
Optimistán várja a bakui hétvégét a hétszeres F1-es világbajnok a szerinte a Ferrarinak jobban kedvező pálya miatt – szeretne most már dobogóra állni vörösben a brit.
részletekLeclerc: Csak a Ferrarival akarok nyerni
Hiába maradt el a Ferrari a McLarentől, Charles Leclerc továbbra is hűséges. Célja változatlan: F1-es világbajnok akar lenni – de csak Maranellóban.
részletek