Ferrari
Vasseur: Lewis visszatért!
A Ferrari-főnök szerint Hamilton az austini hétvége nagy részében gyorsabb volt Leclerc-nél, a házon belüli versengés pedig jó a csapatnak.
részletek„Defekt, vagy az első szárny” – ezért lassult le Hamilton az utolsó kanyarokban
Majdnem a hétszeres bajnok negyedik helyébe került egy váratlan lelassulás az utolsó kanyarokban – Hamilton szerint vagy egy lassú defekt, vagy az első szárny meghibásodása okozta.
részletekLeclerc: Kockáztattunk, de megérte
Leclerc újra F1-es dobogón: a monacói pilóta a rajtnál nyert pozíciót, Norrist komoly küzdelemre késztette, és boldogan értékelt, miután Spa óta először ismét a legjobb három között végzett.
részletekVáltozások a Ferrarinál, Hamilton büszke
Változtatott hozzáállásán a Ferrari Lewis Hamilton kérésére, aminek meg is lett az eredménye a brit szerint, az austini időmérőn azonban így is küszködött az autó hirtelen jött alulkormányzottságával.
részletekLeclerc: Nem tudom, hogy elég jó-e az autónk a harchoz
A monacói a második sorból indulhat, annak ellenére, hogy első Q3-as körében még megforgott. Az eddigi nehézségek ellenére bizakodóan várja a futamot.
részletekLeclerc hibázott, Hamilton élt a lehetőséggel
Az F1-es USA Nagydíj sprintjén Hamilton a kavarodásból építkezve hozta be a Ferrarit a 4. helyre, míg Leclerc saját hibája miatt csak 5. lett – de legalább büntetés nélkül megúszta a safety car mögötti incidenst.
részletekF1-Archív: Hamilton a Ferrari feltámadásában bízik
A Mercedest inspirálja a Red Bull dominanciája, Schumacher nem fog máshol versenyezni, Button világbajnok lesz, Hakkinen hisz Raikkönenben – az elmúlt húsz év legérdekesebb október 18-i F1-es hírei.
részletek„Egy hegyet kell megmásznunk” – Hamilton
Értetlenül áll a Ferrari gyenge austini tempója előtt a hétszeres F1-es világbajnok. Leclerc szerint ez a valós helyzet, és meglepné, ha tudnának javulni.
részletekLeclerc: Bosszantó már ez a sok pletyka
Charles Leclerc szerint ha nincs eredmény, akkor van pletyka, így működik a Ferrari körüli világ, de most már azér telég bosszantó mindig ugyanazokat olvasni és hallani.
részletekHamilton továbbra is változásokat sürget a Ferrarinál
Az olasz sajtó értesülései szerint a hétszeres F1-es világbajnok módosításokat szeretne a csapat munkájában.
részletekHorner és a Ferrari, új Red Bull-fejlesztések – szombat
A Ferrari Hornert csábíthatja, Hamilton még keresi a formáját, Verstappen hajrázik, és közben LEGO-ból készült emlék is megérinti a szíveket – íme a nap legfontosabb hírei.
részletekFerrari: Az F1-ben is nyernünk kell
A Ferrarinál tudják, hogy már régóta tartoznak a hűséges rajongóknak egy Formula-1-es világbajnoki címmel. Ugyan más sorozatokban sikeresek, de Vigna és Elkann az F1-ben is győzelmet akarnak.
részletek