Nem ért egyet a rövidebb F1-es nagydíjak bevezetésével Lewis Hamilton – mint ismert, a héten megszavazták azt, hogy 2027-ben 305-ről 290 kilométerre csökkentik a nagydíjak versenytávjait amiatt, hogy az erőforrások módosítása (kevesebb elektromos energia) után nagyobb változtatás (a tank méretének növelése) nélkül teljesíthetőek legyenek a futamok.
Hamilton viszont a másik irányba menne: szerinte így is túl könnyűek ma már a versenyek, úgyhogy ő inkább nyújtana a futamok hosszán.
„Ha belegondolunk ebbe a hétvégébe: ott van a C3-as gumi, amellyel szinte a teljes versenytávot le lehet futni. Szóval sok olyan verseny van, ahol csak egy boxkiállás szükséges. Ez nem igazán jelent kihívást. Számomra sok olyan verseny volt, ahol azt kívántam, bárcsak több kör lenne. Szóval én pont az ellenkezőjét kérném: hosszabb versenyeket” – mondta Hamilton a Formula.hu jelenlétében.

„Őszintén szólva ez az a sportág, amelynek fizikailag és mentálisan is a legigényesebbnek kellene lennie. Vannak olyan versenyek, ahol olyan nagy a hőség, hogy az ember tényleg a határainak a szélén van. Szingapúr például hihetetlenül forró és kemény. Malajziában is őrületes lesz az időjárás idén, de pont így szeretnéd látni a sportolókat, ahogy a képességeik határán vannak, és még tovább feszítik a testüket. Mert erről szól ez a sport: a határok felkutatásáról és feszegetéséről. Számomra tehát a versenyek lerövidítésének egyáltalán nincs értelme.”
A teljes képhez hozzátartozik, hogy amiről Hamilton beszél, az teljesen más, mint az, amiért rövidíteni kell 2027-ben a futamokon – de egy valid kérdést vetett fel a hétszeres világbajnok.
Ami pedig a jövőre megrendezendő monacói sprintfutamot illeti:
„Számomra ennek sincs értelme, de persze nem én hozom a döntéseket. A pozitív oldala: talán lesz egy plusz időmérő edzésünk, és az elég klassz lenne. De mindig is azt mondtam, hogy Monacónak valami másra van szüksége. Nem lehet ugyanaz a versenyformátum, mint máshol. Valami mássá kell válnia” – fogalmazott.
„Már bevezettük a sprintversenyeket, és szerintem azok valóban hoztak valami újat a sportba. De egy olyan helyre, mint Monaco, valami igazán újat kell kitalálnunk. Olyan gyönyörű hely, olyan lenyűgöző ország, fantasztikus pálya a versenyzéshez. De maga a verseny unalmasabb nem is lehetne. Nem tudom, mi a megoldás, de szerintem a sprintverseny nem az.”