Lewis Hamilton szeretné, ha a Közel-Keleten zárulna az idei F1-es szezon – mint ismert, a háborús helyzet miatt valószínűtlen, hogy a száguldó cirkusz megtarthatja az utolsó két futamát Katarban és Abu Dhabiban, hiszen ebben a térségben jelenleg túl nagy a kockázat egy ekkora esemény megrendezéséhez.
Hamilton viszont ennek ellenére is szeretné, ha az eredeti tervek szerint alakulna az év utolsó fázisa – erről beszélt ma a bakui sajtónapon.
„Személy szerint szeretnék menni. Imádok a Közel-Keletre utazni” – mondta Hamilton a Formula.hu részvételével zajló sajtótájékoztatón.

„Amit olvastam, az alapján úgy tűnik, ott rendben vannak a dolgok. De nem rendelkezem minden információval, így nem tudom, mekkora a kockázat” – tette hozzá a Ferrari britje.
„Bízom abban, hogy Stefano a sport érdekében hozza meg a helyes döntést, de remélem, hogy eljuthatunk oda.”
A hírek szerint Imola lehet a beugró a szezonzáró szerepkörre, de a december eleji dátum kérdéseket vet fel Észak-Olaszország időjárásával és a korai sötétedéssel kapcsolatban is.
„Időjárás szempontjából talán nem a legjobb ötlet télen Imolában befejezni a szezont. Gyönyörű pálya, de nem olyan, ahol sokat lehetne előzni. És számomra minél több verseny van, annál jobb” – mondta erről Hamilton.
A sportág továbbra sem jelentette be, hogy két hónap múlva hogyan végződik majd a 2026-os idény.