Ferrari
Ez a gyönyörű Ferrari lehet a világ legdrágábban elárverezett autója
Ahogy az a CNN videójából kiderül, az autó már csak a rajta kívül legyártott kevés darab miatt is igencsak borsos árú, ha pedig hozzávesszük a különleges történetét is, dollárban tízmilliós, forintban tízmilliárdos tételnél tartunk.
részletek2019-ben még nagyobbat fejlődhet a Sauber
Rendkívül optimisták a svájciak háza táján, ugyanis az Alfa Romeo támogatásával a javulás is érezhetően megindult a csapatnál: elmozdultak az utolsó helyről, és pontokat szereznek a pilótáik.
részletekGrosjean nem a Ferrari miatt ment a Haashoz
Romain Grosjean fennállása óta az amerikai istállónál versenyez, és tagadta, hogy csak azért lenne ott a Haasnál, hogy egyszer onnan a maranellóiakhoz igazolhasson.
részletekA Renault-nál örülnének az egyenalkatrészeknek
A Renault részéről Cyril Abiteboul csapatfőnök elmondta, részükről jöhetnek a sztenderdizált alkatrészek az erőforrásokat illetően. Szerinte ezzel elkerülhetőek lennének a trükközések.
részletekMagnussen a „B-liga” első helyére hajt
Annyira nagy a szakadék a három nagycsapat és a többiek között, hogy a középmezőny tagjai elméletben már egy saját bajnokságot is alkottak. Ennek az élén végezne év végén Kevin Magnussen.
részletekRaikkönen nem követné Rosberget
A Ferrari finnje azonosulni tudott Nico Rosberg visszavonulásával, mióta azonban a német tévés szakértőként tért vissza, megváltozott véleménye. Ő szinte alig várja, hogy eltűnjön a nyilvánosság szeme elől.
részletekTényleg rosszak voltak Alonso rossz döntései?
Gyakorlatilag sosem tudott jól igazolni, mindig volt valaki, aki egyértelműen jobb autóban ült nála - de ez vajon mindig az ő rossz döntései, vagy a szerencsétlen körülmények miatt alakult ki?
részletekA Sauber negyedik legjobb akar lenni
Nagyratörő terveket dédelget a Sauber elnöke, aki szerint csak az lehet sikeres, akinek nagy álmai vannak. Ő arról ábrándozik, hogy a csapat a Haas teljesítményét hozza és jövőre negyedik lesz a konstruktőrök között.
részletek„Leclerc az eddigi legkeményebb csapattársam”
Marcus Ericsson, a Sauber versenyzője beszélt arról, hogy érzi magát Charles Leclerc, a jelenlegi F1 egyik legnagyobb tehetségének tartott pilótájával egy csapatban.
részletekVilleneuve: Leclerc csak káoszt okozna a Ferrarinál
Jacques Villeneuve szerint csak káoszt szülne Maranellóban, ha Sebastian Vettel mellé beültetnék idén Charles Leclerc-t. Úgy gondolja, hogy Raikkönen rászolgált a Ferrari bizalmára.
részletekA Ferrari új elnöke ugyanolyan ambíciózus, mint Marchionne volt
A Ferrari új elnöke, Louis Camilleri szerint megegyeznek az ambíciói Sergio Marchionnéival, azonban szerinte a néhai vezető céljai inkább vágyálomba illőek. Ezután csökkent is a Ferrari-részvény árfolyama.
részletekHamilton: Több kell a Ferrari megveréséhez
Lewis Hamilton vezeti a világbajnoki pontversenyt, de az olasz gárda teljesítménye láttán nem lehet nyugodt. A brit is érzi, hogy még a tavalyinál is nehezebb dolga lesz, ha meg akarja védeni címét.
részletek