Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2018. november 15. csütörtök
F1

Vettel: Nem vagyok áldozat és szánalomra sincs szükségem

Sebastian Vettel negyedik Scuderia Ferrarival töltött szezonja nem úgy alakult, ahogy azt a négyszeres világbajnok szerette volna. A német a Welt Am Sonntag lapnak adott interjújában többek közt arról is beszélt, az idei sikertelenségek ellenére, továbbra is az a legnagyobb célja, hogy az olasz istálló világbajnoka legyen.

Az idei szezont a Ferrari és Sebastian Vettel is erősen indította. A német versenyző sokáig a világbajnoki tabella élén állt, így a legtöbben arra számítottak, idén valóban érdemi harcot folytathat Lewis Hamiltonnal szemben az ötödik világbajnoki címért. Az idény második felében azonban ezt a küzdelmet az egyéni és csapathibák is megnehezítették, így Vettelnek a jelek szerint újabb egy évet kell várnia arra, hogy a vörösök világbajnoka legyen. Amikor a Welt Am Sonntag napilap arról kérdezte, mi állhat annak a hátterében, hogy 2018 ismét sikertelenségbe fulladt, Vettel elmondta, habár valóban számos esélyük volt a győzelemre, a Mercedes idén is a legtöbb versenyen előttük volt.

Az USA Nagydíj hétvégéjén az is kiderült, a legutóbbi fejlesztések sem váltak be számukra, így a maranellói istálló Austinban az SF71-H korábbi változatát küldte pályára. Vettel ennek ellenére úgy érzi, összességében nagyon sokat léptek előre az elmúlt négy szezonban, éppen ezért a csapat iránti hűsége továbbra is megkérdőjelezhetetlen marad. „A Formula–1 csapatsport, együtt nyerünk és együtt is veszítünk. Tudom, hogy a jó irányba haladunk, és az is kétségtelen, hogy nagy lépést tettünk előre, hiszen a korábbi évekkel ellentétben, nekünk köszönhetően, idén végre szoros volt a világbajnokság” – mondta Vettel, aki ugyanakkor azt is elismerte, hogy az utóbbi időben látott teljesítményük valóban nem volt túl biztató.

A sikertelen hónapok miatt a média, és főként az olasz lapok nem kímélték a csapatot, és számtalan alkalommal Vettelt is éles kritikával illették a hibái miatt. „Néhány hónappal ezelőtt ugyanezek a kritikusok vállon veregettek minket és megdicsértek a sikereink miatt. Ez a munkánk része, és én megtanultam együtt élni a kritikával. Sokkal lényegesebbnek tartom viszont azt, hogy ne veszítsük szem elől a kitűzött célunkat: a győzelmet" – reagált az őt ért bírálatokra a német, hozzátéve, hogy a kritika önmagában véve nem feltétlenül negatív, hiszen ha jól megfogalmazott és építő jellegű, hosszú távon akár tanulni is lehet belőle.

A négyszeres világbajnok ellenben azt sem tagadta, idén valóban nem végzett hibátlan munkát. A tévedései közül szerinte is a legnagyobb egyértelműen az volt, amikor a Német Nagydíjon vezetői hiba miatt esett ki az első helyről. „Mindig próbáljuk a tőlünk telhető legtöbbet nyújtani, de tekintve, hogy milyen szoros volt az idei bajnokság, a legapróbb figyelmetlenségnek is hatalmas következményei voltak. Tudom, hogy követtem el hibákat idén, és a hockenheimi kiesés kétségtelenül az én számlámra írható. De ebben a sportban az is benne van, hogy néha vállalnod kell a kockázatot, még akkor is, ha az sajnos nem mindig kifizetődő.”

Vettelt korábban már arról is kérdezték, gondolkodik-e azon, hogy a jövőben más csapathoz igazoljon, a német ellenben egyértelművé tette, nem áll szándékában elhagyni Maranellót. A Welt Am Sonntag ezzel kapcsolatosan arra volt kíváncsi, mi az oka annak, hogy ennyire kötődik a Ferrarihoz. „Mindig Ferrari-szurkoló voltam. Lenyűgözőnek tartom azt a név mögött álló szenvedélyt, ami mindenkit, aki az istállónál dolgozik összeköt. Emellett úgy gondolom, az olasz szurkolók, a tifosi is különlegessé teszik ezt az érzést azzal, hogy osztoznak ebben a szenvedélyben.” S hogy mi a legnagyobb célkitűzése 2020-ig? „Az álmom az, hogy a Ferrari világbajnoka legyek” – jelentette ki, és ez a cél, mint mondta, az idei év alakulása ellenére továbbra is változatlan.

A Ferrari pilótája továbbá arról is beszélt, mit gondol azokról a kritikákról, amelyek kifejezetten Maurizio Arrivabenét érintik. Szerinte magától értetődő, hogy csapatfőnökként az ember akarata ellenére is kereszttűzbe kerül, azzal viszont nem értett egyet, hogy csak egyetlen embert tegyenek felelőssé a történtek miatt. „Egy csapat vagyunk, szóval nem lehet kizárólag egy valakit hibáztatni.” Elismerte, részben ő is felelős a dolgok idei alakulása miatt. „De hogy áldozat lennék? Köszi, de nem! Szánalomra nincs szükségem.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?