DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 1. szerda

F1

A Ferrari motort cserélhet Vettel autójában

Sebastian Vettel csak az utolsó pozícióból rajtolhat az F1-es Szingapúri Nagydíjon, mivel a jobb hátsó felfüggesztés eltört az autójában. A német a futam előtti teendőkről beszélt a riportereknek.

részletek

Sainz: A hatodik hely megtartása a célunk

Carlos Sainz rendkívül optimistán nyilatkozott a Szingapúri Nagydíj időmérője után. Elmondása szerint az elsődleges célja a jelenlegi hatodik hely megőrzése lesz a futamon is.

részletek

Kimi szerint az ötödik hely volt a maximum

Raikkönen nem lehet elégedett, hiszen az első körök után még a két Mercedes mögött a harmadik pozícióban tartózkodott, de a második kifutásra megelőzték a Red Bullok, így az ötödik kockából indulhat.

részletek

Hamilton szerint erre nincs mentség

A Mercedes háromszoros F1-es világbajnoka úgy fogalmazott, hogy nem tudja megmondani, hol van a probléma - eddig nehéz a hétvégéje, Rosberg pedig nagyon jó kört futott.

részletek

Vettel: Először egy kicsit dühös voltam

A Ferrari négyszeres F1-es világbajnoka szerint úgy döntöttek, hogy menjen még egy kört, de ennek nem volt értelme, így pedig kifutottak az időből és nem jutott be a Q2-be.

részletek

Alonso szerint van még mit javítani a halón

Fernando Alonso Szingapúrban először próbálhatta ki a halót az F1-es McLaren-Hondával. A spanyol el is mondta főbb észrevételeit a fejvédő eszközzel kapcsolatban.

részletek

Pénteken csak Verstappen kapott új motort

Cyril Abiteboul magyarázta el, miért csak Verstappen kapta meg a Renault új erőforrását az első napon Szingapúrban. A szakember azt is elárulta, a többiek mikor kapják meg az új fejlesztésű erőforrást.

részletek

Alonso nem kap büntetést a váltócsere miatt

A McLaren-Honda spanyol F1-es pilótája szerint valami eltört a sebességváltóban, de ezt már csak péntekenként használták, most visszateszik a monzait - a fejvédőről is elmondta véleményét.

részletek

Rosberg óvatosságra int a pénteki nap után

A Mercedes német F1-es pilótája szerint egy évvel ezelőtt is úgy érezték pénteken, hogy jó a tempójuk, úgyhogy még várniuk kell - szerinte nagyon gyors most a Ferrari és a Red Bull is.

részletek

Sok tartalék maradt még a Red Bullban

Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál F1-es pilótája szerint nem szegte kedvét a pénteki nap és úgy véli, hogy ha kihozzák magukból a maximumot, jó esélyük van az első sor megszerzésére.

részletek

Alonso szerint Bernie nélkül nincs F1

Fernando Alonso el sem tudja képzelni, hogy milyen lenne a száguldó cirkusz, ha Bernie Ecclestone távozna az F1 vezetőségéből, ugyanakkor a Libertyről is jó véleménnyel nyilatkozott.

részletek

Sokkoló lesz beülni egy 2017-es F1-es autóba

Egy korábbi F1-es pilóta szerint az újoncok számára rendkívül rémisztő lehet a következő év - nagyobb kanyarsebesség, nagyobb erőhatások, nagyon nehéz lesz vezetni az új autókat.

részletek