DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. február 2. hétfő
F1

Vettel: Semmit sem nyújtanak tálcán nekünk

A 2017-es F1-es világbajnoki pontverseny vezetőjének megvan az oka az örömre, hiszen két győzelmet szerzett idén, és egyenrangú ellenfele a Mercedesnek - ám folyamatos előrelépésére sarkallja csapatát.

Ferrari-pilóta rég kezdett ilyen ihletett módon szezont, mint idén Sebastian Vettel: a négyszeres világbajnok Ausztráliában és Bahreinben győzelmet, míg Kínában és Oroszoroszágban egy-egy második helyet szerzett, ezzel pedig már tizenhárom pont az előnye a pontversenyben. Hatalmas elégtétel ez a csapat számára a tavalyi sikertelenség után, Vettel azonban nincs elszállva az eredményeitől, és azon lesz, hogy kemény munkával további sikereket szerezzen a Scuderiának.



„Úgy vélem, nagyszerű szezonkezdetet teljesítettünk” – idézte a német pilótát az F1i.com. „Hazudnék, ha azt mondanám, hogy számítottunk rá, de azért vagyunk itt, hogy nyerjünk, és hogy kihozzuk magunkból a legtöbbet. Ha megnézzük az első négy versenyt, elmondható, hogy többé-kevésbé kihasználtuk a rendelkezésünkre álló lehetőségeket.”

„Nagyon boldog vagyok amiatt, hogy ilyen helyzetben vagyunk, de még mindig van mit tanulni és van hová fejlődni. Ezt az állapotot kell fenntartanunk a szezon végéig” – folytatta Vettel. „Semmit sem nyújtanak tálcán nekünk, Barcelona más pálya, mint Szocsi, melyet még nagyon sok nagydíj követ ebben az évben. Remek csapatunk van, nagyszerű autóval, a légkör pedig nagyon jó nálunk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: