F1
A szakértők szerint ő a Formula-1 legjobbja
Sokat látott újságírókkal szavaztatták meg az F1 top öt versenyzőjét. Két pilóta emelkedett ki, Raikkönent meg sem említette senki, ellenben Perezzel vagy Sainzzal.
részletekWolff: A 2017-es harc már most elkezdődött
Toto Wolff, a Mercedes F1-es csapatfőnöke úgy gondolja, hogy a Red Bull és a háromszoros bajnok német alakulat mostani csatái a 2017-es szezon szoros küzdelmét vetítik előre.
részletekHaryanto lát esélyt az F1-es visszatérésre
Rio Haryanto folyamatosan arra törekszik, hogy 2017-ben ismét teljes szezont futhasson a száguldó cirkuszban. Az indonéz pilóta szerint nem reménytelenek az esélyei egy Formula-1-es ülésre.
részletekJacques Villeneuve már örül - de miért?
Az F1 jelenkori legnagyobb kritikusa nem szégyelli kimondani véleményét - néhány hete Max Verstappennel tűzött össze, most pedig egy új szabályváltozás kapcsán mondta el véleményét.
részletekVan, aki szerint kilenc másodperc lehet a javulás
Egyelőre minden F1-es istálló kicsit a sötétben tapogatózik a 2017-es autókkal kapcsolatban - a várakozások eléggé eltérőek, legalábbis, amit megosztanak egymással.
részletekCsapda a Red Bull utánpótlás-programja?
Csábító egy fiatal versenyző számára, ha felkarolja egy istálló és beteszi a programjába, ám Alain Prost szerint ez ugyanakkor egy csapda is - különösen így van ez a Red Bullnál.
részletekPerez szerint ez kell egy jó körhöz Mexikóban
Segio Perez alig várja a soron következő F1-es hétvégét, ami nem csoda, hiszen hazai közönség előtt fog versenyezni. Tavaly hihetetlen élményben volt része, és szerinte ez idén sem lesz másképp.
részletekA Sauber szabotálja Nasr futamait?
Egyes pletykák szerint a svájci csapat minden eszközt bevet, hogy megakadályozza a brazil F1-es pilóta távozását - nagy szükségük van az ő anyagi hátterére a 2017-es szezonra is.
részletekMarko: Verstappennek van még mit tanulnia
Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója szerint az Amerikai Nagydíjon meglátszott, hogy Max Verstappen nem tud még mindent, ami az F1-ben sikerekhez, és a világbajnoki címhez vezet.
részletekGasly: Bebizonyítom, hogy hibázott a Red Bull
A Red Bull fiatal tehetsége szerint a csapat hibázott, amikor ismét Danyiil Kvjatnak adtak F1-es szerződést és nem neki - más lehetőségek után is kutat, de eltökéltebb, mint valaha.
részletekEcclestone falakat építene a kanyarokba!
Az F1 túlságosan biztonságosnak tűnik szerinte, mivel a nézők tudják, hogy senki sem fog meghalni – lehet, hogy nem úgy értette, vagy a szavait kiragadták a kontextusból, de ez egy kicsit meredek...
részletekCsupa jó hír a 2017-es Magyar Nagydíjra vágyóknak
A jövő évi F1-es futamra a Hungaroring Forma-1 Club Egyesület keretein belül a magyar állampolgárok már nem vásárolhatnak állójegyeket, és a hozzá tartozó Ezüst kártya is megszűnik, de...
részletek