DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Nagyot fordult a világ Romain Grosjeannal

A Haas francia F1-es pilótája nagyon mélyen volt a szezon első szakaszában, aztán a másodikban összekapta magát és végül jobb formában zárta az évet, mint Kevin Magnussen.

Borzasztóan felemás szeront produkált Romain Grosjean, hiszen az első nyolc futamon egyáltalán nem szerzett pontot (csapattársa, Kevin Magnussen 27-et gyűjtött ebben az időszakban), ezt követően azonban összeszedte magát: a következő tizenkét versenyből hétszer is befért a legjobb tíz közé, Ausztriában pedig negyedik lett, amivel a Haas idei legjobb eredményét szállította. A francia végül tizenkilenc ponttal szerzett kevesebbet Magnsusennél úgy, hogy utólag elvették a monzai hatodik helyét.

012_1



"A szezon elején nagyon sok pontot szerzett, míg én semmit, majd nyilván ott volt az a nyolc pont Monzában, amit elvesztettem. Nem egy-két pontról beszélünk, hanem elég sokról, majdnem a végső különbség feléről" - mondta Grosjean erről az AUtosportnak. "Szóval ha Németországtól kezdve nézzük, akkor talán már én vagyok előnyben."

"Az idény elején (Magnussen) nagyon jó munkát végzett, ötödik volt Bahreinben, az mindjárt tíz pont és aztán ezen a szinten folytatta, míg nekem különböző gondjaim voltak és hibáztam is. Igen, a különbség nagy, de kezdetben még nagyobb volt és szerintem jó munkát végeztem a felzárkózással. És ez igaz az időmérőkre is, mert mérföldekkel le voltam maradva, de a végére egész jól alakult" - magyarázta a francia.

A kvalifikációs csatát egyébként Grosjean végül 10-9-re meg is nyerte, köszönhetően annak, hogy az utolsó öt versenyhétvégéből négyszer is legyőzte Magnussent. "Fejben elrendeztem a dolgokat. Persze volt bennem frusztráció, düh, sok kritikát kaptam. Voltak hibáim, volt balszerencsém, olyan hibák, amiket az én tapasztalatommal nem lett volna szabad elkövetnem. Mindegy, a lényeg úgy is a reakció, mert a sportban nincs középút, valami vagy jó, vagy rossz."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: