Binotto
Binotto Schumachert igazolná le
Abszolút elégedett jelenlegi pilótapárosával a Ferrari, a tesztelésen előjött technikai gondok viszont aggasztóak. A csapatfőnök nem is gondolkodna, ha lehetősége lenne leigazolni a fiatal Schumachert.
részletekBinotto: Közel álltam ahhoz, hogy ott hagyjam a Ferrarit
A Ferrari januárban kinevezett csapatfőnöke, Mattia Binotto elismerte, 2018 végén komolyan elgondolkodott azon, hogy ott hagyja az olaszokat és más csapathoz igazol, mert úgy érezte, már nem olyan környezet veszi körül, amelyben hatékonyan végezheti a munkáját.
részletekBrawn: A Ferrarihoz beköszöntő béke Vettelt is erősíteni fogja
Az olasz csapat egykori technikai igazgatója úgy véli, a Ferrarinál a korábbi évekkel ellentétben idén érezhetően béke és nyugalom uralkodik. Brawn szerint ebből elsősorban az ötödik világbajnoki címére hajtó Vettel profitálhat.
részletekBinotto: Charles már nem tud meglepetést okozni
Charles Leclerc a szezont megelőző téli teszten mutatkozott be először új csapata, a Ferrari színeiben. Mattia Binotto, az olaszok csapatfőnöke pedig máris elégedetten nyilatkozott a monacói versenyzőről.
részletekAlesi tudta, hogy Leclerc másodhegedűsnek érkezik
A korábbi egyszeres futamgyőztes Jean Alesit egyáltalán nem lepte meg a Ferrari döntése, hogy (eleinte) Sebastian Vettelnek biztosítanak elsőbbséget az istállón belül, aki idén világbajnok lehet végre.
részletekProst: Bátor döntés Vettel priorizálása
A négyszeres világbajnok francia szerint jól tette a Ferrari, hogy már az elején tisztázta a szerepeket a csapaton belül – náluk viszont a Renault-nál nem lesz sorrend a pilóták között.
részletekTovább vizsgálja Vettel balesetét a Ferrari
Bár a maranellóiak arra jutottak, hogy egy idegen tárgytól kapott ütés miatt hibásodott meg a felni a német szerdai incidense során, Mattia Binotto szerint még alaposabban át fogják nézni az adatokat.
részletekMég nem áll készen Melbourne-re a Ferrari
Hiába a gyors tempó és a barcelonai teszt legjobb köre, a maranellóiak F1-es csapatfőnöke, Mattia Binotto mégsem teljesen elégedett a felkészülésükkel, elsősorban a megbízhatósági gondjaik okán.
részletekSzabad versenyt ígér a Ferrari csapatfőnöke
Elhangzott Mattia Binotto csapatfőnök szájából egy kétértelmű nyilatkozat, mely szerint egyes helyzetekben a szezon elején Vettelt előnyben fogják részesíteni. A Scuderia főnöke most tisztázta: nem fogják Leclerc-t arra kérni, hogy lassítson, a német nagyobb rutinját azonban nem lehet figyelmen kívül hagyni.
részletekA Ferrari hárít, nem ők a leggyorsabbak
Sokak szerint a Ferrari az idei autójával átlépte a Mercedest, ám Mattia Binotto még azelőtt tagadta ezt a felvetést, mielőtt túl nagyra duzzadtak volna a csapat felé állított elvárások.
részletekVettel: Őrültség lenne a gyökeres változás a Ferrarinál
A négyszeres világbajnok szerint az elmúlt években a nehéz pillanatok ellenére győzelemre alkalmas autóval rendelkeztek és butaság lenne mindent gyökerestől felforgatni, ha megvan a recept.
részletekMontezemolo: Ha ez kell a címhez, elnézem a matt színt
Luca Di Montezemolo nem ért egyet azzal, hogy az SF90 idén matt színezést kapott. Az olaszok egykori elnöke viszont elnézi a változást, ha ez kell ahhoz, hogy a Ferrari végre világbajnok legyen.
részletek