Baleset
Ocon a Verstappen elleni ütközésről: Én már lapoztam
A Renault-val tér vissza Esteban Ocon az F1-es rajtrácsra 2020-ban, így újból kerék a kerék elleni csatákban lehet része, ahogy 2018-ban Verstappen ellen is volt, azonban ő már túllépett ezen.
részletek„Kubica világbajnok lehetett volna”
Robert Kubica karrierjét teljesen kettétörte 2011-es ralibalesete, amiből tökéletesen sosem épült fel. A Mercedes csapatfőnöke szerint a súlyos sérülés nélkül ma már biztosan világbajnok lenne.
részletekSzerintetek mi lesz ennek a menőzésnek a vége?
Két fiatal úgy döntött, jól fog kinézni az, hogyha kétkerekezni kezdenek quadjukjon. Hát... nem nézett ki jól, a vége legalábbis semmiképp.
részletekVideó: Beszakadt az út a kamion alatt
Hihetetlen: a kamion alatt beszakad az út, az utána érkező autós pedig orral beleesik. Az eset Brazíliában történt, szerencsére senkinek sem lett komolyabb baja.
részletekKubica már tudja furcsa kicsúszásának okát
Először mindenki számára vezetői hibának tűnt, ám maga Robert Kubica is csak később jött rá, hogy valójában Kevin Magnussen pár másodperccel korábbi pályaelhagyása miatt csúszott ki.
részletekMélybe zuhant egy magyar kamionos Szlovéniában
Szerdán Ljubjana közelében elhunyt egy magyar kamionsofőr, miután egy mellette haladó opeles elvesztette uralmát a jármű fölött. A tartályautó átesett a korláton, majd egy húszméteres szakadékba zuhant.
részletekVideó: Űrtempóban érkezett a faluba, az árokban landolt
A Bp-i Autósok Közössége egyik olvasója küldte be az alábbi videót, melyen látható, hogy a gyorshajtó előbb még - éppen csak - megúszott egy frontális ütközést, majd későbbegy árokban végezte.
részletekKiesett a beteg a mentőből útközben (+18)
Az oroszországi Novomoszkovszk városában történt az alábbi eset. Egyes források szerint a férfi ittas volt és balhézott, ezért esett ki, mások szerint a mentősök hibáztak. Mindenesetre néhány zúzódás lett a baleset következménye.
részletekHamilton: Vettel leszorított, óriási balesetet kockáztatott ezzel
Izgalmasan alakult a rajt utáni első perc Lewis Hamiltonnak. Úgy érzi, Vettel nagy csattanás rizikóját vállalta fel, amikor leszorította, utána pedig Verstappennel akadt kis híján össze a brit.
részletekMarko: Verstappennek ideje sem volt reagálni Bottas balesetére
A Red Bull főtanácsadója kissé furcsa indokkal védte meg vezérpilótáját. Helmut Marko szerint Verstappen nem tudott reagálni a csattanásra, de ennek maga a versenyző mondott ellent.
részletekMentőautó ütötte el a gyalogost (+18)
A Bp-i Autósok Közössége osztotta meg egyik olvasójuk videóját. Egy mentőautó gázolt el egy figyelmetlen gyalogost a fővárosban. A szemtanú ennyit mondott: „Mindenki hallotta, hogy jön a mentő.”
részletekKlasszikus F1-es autókat zúznak le
Persze kizárólag virtuálisan, az F1 2019-ben. A videót RaceVidzzzFTW töltötte fel a YouTube-ra, akinek még több ilyen ámokfutása lelhető fel a videómegosztón. Akinek van szíve hozzá, nézze végig!
részletek