Baleset
Árokba rohant az ittas sofőr, miután majdnem karambolozott
Ez az ittas sofőr nem sokkal azután, hogy kis híján frontálisan ütközött egy szabályosan közlekedő autóssal, az árokba hajtott sajátjával, az út másik oldalán. Nem tudjuk eléggé hangsúlyozni: ittasan ne vezessen senki!
részletekCorrea: A sajtó manipulálta a szavaimat
Továbbra sincs vége a Juan Manuel Correa nyilatkozatát követő viharnak, a súlyos sérüléseiből még csak lábadozó amerikai pilóta szerint ugyanis nem azt és nem úgy mondta, ahogy az megjelent.
részletekCorrea: Majdnem meghaltam, mert az FIA nem is foglalkozott velem
Anthoine Hubert halála nagyon megrázta az autósport világát tavaly Belgiumban. A baleset másik résztvevője azonban kis híján követte őt, mivel életéért küzdve magára hagyták az illetékesek.
részletekHerbert egészen pokoli fájdalmak közt debütált
Fél évvel korábban még az életéért és a lábáért küzdöttek, 1989-ben mégis bemutatkozhatott a Formula-1-ben. Csakhogy súlyosan sérült lába nem várt nehézségek elé állította vezetés közben.
részletekEzt a tömegbalesetet elsőre nem fogod érteni
Még karácsony előtt rögzített egy különös balesetet egy autós. A piros jármű sofőrje alighanem elaludt a volán mögött, vagy rosszul lett, ami után elképesztő láncreakciót indított be.
részletekSchumacher 51 éves lett, tovább harcol
A Formula-1-ben továbbra sem feledik a hat éve lábadozó Michael Schumachert, aki élete legnagyobb csatáját vívja. De mi történt a száguldó cirkuszban abban az évben, amikor megszületett?
részletekKamion sodorta el a kerékpárost, de túlélte
Döbbenetes szerencséje volt annak a kínai biciklisnek, akit múlt héten sodort el egy kamion kanyarodás közben: a férfi a jármű alá került, mégis ép bőrrel megúszta az ijesztő incidenst!
részletekKubica átsírt néhány éjszakát
A Formula-1 világa nagyon örült Robert Kubica visszatérésének és úgy tűnik, jövőre is maradhat. Az általa megvívott csata azonban sokszor sokkal nehezebb volt, mint hinnénk. Most is akad gond.
részletekSokkoló: Halottakat számol az új installáció
Karácsony előtt nem csak a bevásárlóközpontokban és a karácsonyi vásárokban, de az utakon is megnő a forgalom. Gyakoribbak a torlódások, a téli időjárás miatt az útviszonyok veszélyesebbek, és sajnos nem minden közlekedő igazodik ilyenkor a megváltozott forgalmi helyzethez. A rendőrség adatai alapján a közúti balesetek legfőbb oka a gépjárművezetők figyelmetlensége és a közlekedési szabályok be nem tartása.
részletekTizenöt autót darált le az audis a tesztvezetésen
Egy 25 éves férfi Szentpétérváron zúzott le tizenöt autót, miután tesztvezetésre vitt el egy Audi A7-est. Azonban a tapasztalatlansága és felelőtlensége miatt elvesztette irányítását a jármű felett. Szerencsére senki sem halt meg.
részletekKubica legbelül érzi, hogy F1-es pályafutásának vége
Szenzációként hatott bő egy éve, amikor a Williams bejelentette, Robert Kubica 2019-ben visszatér a mezőnybe. Csak egy szezonig tartott a csoda, a lengyel pedig érzi, hogy valószínűleg ennyi volt.
részletekSzétveri a biztonságot a fékbetétek limitálása?
A Formula-1-ben az utóbbi években rengeteget tettek a biztonságért. Éppen ezért eléggé érthetetlen egy 2021-ben életbe lépő szabály, ami a biztonság rovására mehet. Jó ötlet ez a mai F1-ben?
részletek