Alonso
Alonso szörnyű, de zseniális szezonja
A megbízhatatlan és lassú McLaren-Hondával is képes volt Fernando Alonso bebizonyítani, hogy még mindig a legjobb pilóták közé tartozik. A kétszeres világbajnok számára igazi, elfecsérelt év volt az idei.
részletekAlonso miatt inog a toyotások ülése
Megnevezte hat versenyzőjét a WEC 2018-19-es szezonjára a Toyota: ha azonban Fernando Alonso indul a gyártóval Le Mans-ban, egyiküket kispadra fogják ültetni.
részletekHamilton csak legyint a tripla koronára
Lewis Hamilton nem osztozik Fernando Alonso lelkesedésében az autósport csúcsát jelentő hármas korona iránt, és a Formula-1 utáni életében sem tervezi, hogy erre a címre törjön.
részletekA McLaren nem hagyja unatkozni Norrist
Úgy tűnik, Boullier komolyan gondolja, hogy Lando Norrist néhány év múlva leigazolja csapatába. Ha Alonso nem hosszabbít szerződést jövőre, nagy esélye lehet a fiatal britnek a McLarenhez igazolni.
részletekRossi tizenkét Verstappent szeretne
A MotoGP korelnöke, Valentino Rossi szavait rosszul interpretálták a múlt héten, így pontosított. Semmi kifogása Max Verstappen ellen, sőt, szerinte ő hozza a show-t az F1-be.
részletekNorris már várja, hogy Alonsótól tanulhasson
Elmondása szerint ez volt az elsődleges motiváció számára akkor is, amikor rábólintott a daytonai indulásra. A McLaren ifjú tehetsége jövőre szeretne azonnal bajnoki címet szerezni a Formula-2-ben.
részletekHamilton versenyképes McLarent szeretne
Lewis Hamilton a wokingiaknál kezdte karrierjét, mi több, velük szerezte meg második évében az első világbajnoki címét is. Nem csoda, hogy a brit azt szeretné, ha volt csapata is az élen harcolna.
részletekHonda levezette, miért érti meg Alonsót
A japán vállalat alapítójának fia megvédi Fernando Alonsót, szerinte jogosak voltak a kétszeres világbajnok éles kritikái a gyenge és megbízhatatlan erőforrás miatt, de sajnálja a szakítást.
részletekAlonso a Red Bull példáját követné
Az energiaitalos alakulat nem a leggyorsabb autóval rendelkezett a 2017-es szezonban sem, mégis győzelmekért és dobogókért harcoltak. A spanyol szerint ez a McLarennek is lehetséges lesz 2018-tól.
részletekRicciardo: Hamilton és Alonso a legjobbak
Daniel Ricciardo mondta el véleményét arról, kit tart a legtehetségesebbnek az F1 mezőnyében. A jelenlegi világbajnok és a veterán spanyol mellett még egy fiatal pilótát említett meg az ausztrál.
részletekHamilton nem akarja többé Alonsót
Bár az utóbbi években normalizálódott a korábbi ellenséges viszony Lewis Hamilton és Fernando Alonso között, a brit mégsem szeretné, ha riválisa bármikor is a csapattársa lenne.
részletekVilágbajnokok kerültek a Hírességek Csarnokába
Az FIA létrehozta saját dicsőséglistáját, melyre mind a 33 eddigi F1-es világbajnokot felvették. Az ünnepélyes ceremónián Alonso, Vettel és Rosberg is ott volt – Raikkönen és Hamilton nem ment el.
részletek