Átigazolás
Pilótapiac: Rövidesen több bejelentés érkezik
Továbbra is csak 9 F1-es ülés sorsa tekinthető biztosnak a 2017-es szezonra, de most úgy tűnik, hogy kezdenek felpörögni az események: (legalább) három csapatnál is hamarosan bejelentés várható.
részletekKi hol vezet jövőre a Formula-1-ben?
Bár még kis túlzással az idei F1-es szezon fele hátravan, folyamatosan téma a mezőny jövő évi összetétele. Az alábbiakban megnéztük, mit tudunk eddig és mire lehet még számítani az átigazolási piacon.
részletek13 szabad ülés – Massa-Renault, Leclerc-Haas?
Egyetlen nappal előző cikkünket megelőzően ismét át kell tekintenünk az F1-es pilótakeringőt, annyi új pletyka jelent meg a sajtóban. A 22 autóból még csak kilenc sorsa dőlt el, nagy mozgás várható.
részletekIndul a Silly Season – ki hol vezet 2017-ben?
Az év ezen szakában szoktak felélénkülni a találgatások az F1 jövő évi pilótafelállásával kapcsolatban. Az alábbi összeállításban megnézzük, mit lehet tudni jelenleg arról, hogy ki hol vezet 2017-ben.
részletekBottas: Túl korán van még a pletykákhoz
A Williams F1-es pilótája szerint két nagydíj elteltével korai még arról beszélni, hogy hol folytathatja jövőre a pályafutását. A finn versenyző értékelte a grove-i alakulat jelenlegi helyzetét is.
részletekSainz: Mindenki számára fontos év következik
A Toro Rosso fiatal tehetsége tudja, hogy több versenyzőnek lejár a szerződése év végén, így nagy mozgolódás lehet a pilótapiacon. A spanyol elsősorban a Red Bull figyelmét szeretné magára irányítani.
részletekWilliams: Őrült átigazolási időszak jöhet
A grove-i istálló helyettes csapatfőnöke, Claire Williams arra számít, hogy a 2017-es F1-es szezon előtt jóval nagyobb mozgolódás lesz a pilótapiacon, mint volt a hamarosan rajtoló idényt megelőzően.
részletekF1 2016: Vannak még szabad ülések
A 22-ből nyolc ülés sorsa még kérdéses a jövő évi rajtrácson, de ezek felére is megvan az egyértelmű jelölt – ráadásul napokon belül további bejelentések várhatóak, így a McLarennél és a Haasnál is.
részletekMiért nem igazolnak át a versenyzők?
Több F1-es csapatfőnököt is megkérdeztek erről, s válaszaikból többek közt az is kiderült, hogy Pastor Maldonado helye tényleg veszélyben lehet, ha megérkezik a Renault a Lotushoz.
részletekKilenc kérdőjel: a 2016-os rajtrács
A jövő évi F1-es mezőnyt alkotó 22 autóból 13 ülése már (szinte) teljes bizonyossággal elkelt, a fennmaradó 9 hely viszont még bőséggel fog beszédtémát szolgáltatni a következő időszakban.
részletekA pilótapiac legnagyobb kérdései
Kimi Raikkönen maradásával az idei F1-es pilótakeringő legnagyobb kérdése már eldőlt, de így is van miről beszélni ezzel kapcsolatban: íme, az öt legnagyobb kérdés, amire egyelőre választ várunk.
részletekBottas válaszolt a Ferrari-pletykára
A Magyar Nagydíj csütörtöki napján az F1-es újságírók először szembesíthették Valtteri Bottast a pletykákkal, melyek múlt héten reppentek fel az olasz sajtó közreműködésével.
részletek