Steward
Admin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2022. szeptember 24. szombat
Bulvár

Leclerc: Nagyon nehéz az anyukámnak

A Ferrari világbajnoki aspiráns versenyzője elmondta, hogy a családja olykor nehezen birkózik meg a gondolattal, hogy egy veszélyes sportban szerepel – és nem is tud mit mondani az édesanyjának.

Charles Leclerc a 2018-as szezonban mutatkozott be a Formula-1-ben, azaz a jelenlegi az ötödik szezonja a királykategóriában. Bár futamot nyert már korábban is, az idei évadban vannak a legjobb esélyei, hiszen a Ferrari a korábbiaknál versenyképesebb autót tervezett. Az idény elején az összetettet is vezette a monacói, ám a Scuderia műszaki problémái, saját hibái és a csapat stratégiai baklövései miatt mostanra tetemes hátrányba került a vb-tabellán Max Verstappennel szemben.

leclerc-ferrari-hun-2022



A 24 éves versenyző a maranellóiak pilótájaként természetesen az F1 egyik legnagyobb sztárjának számít, így nem meglepő, hogy a GQ Magazin címlapján szerepel. A lapnak adott interjúban pedig többek között arról is őszintén beszélt, hogy a családjának nem mindig könnyű elfogadni azt, hogy olyan sportot űz, amely az utóbbi évtizedek rendkívüli biztonsági vívmányai ellenére továbbra is veszélyes:

„Kemény ez az anyukámnak. És nem tudom, mit mondjak neki – azon túl, hogy imádom, amit csinálok. Nincs semmi konkrét, amit mondhatnék neki, amitől jobban érezné magát. Nem fogom azt mondani, hogy óvatos leszek, mert az nem lenne igaz. Mindig a legjobbamat fogom nyújtani, bármi is történik” – nyilatkozta Leclerc.

„Tisztában van vele, hogy ez egy veszélyes sport. De elképesztő mértékben biztonságosabbá vált az utóbbi években, de mindig is veszélyes sport fog maradni. De tudja, hogy akkor vagyok a legboldogabb, amikor az autóban ülhetek.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: