DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Egyéb

Kubica rajongói zaklatják Russellt

Online zaklatást kénytelen elviselni George Russell, az elkövetők minden esetben lengyelek, akik vélhetően Robert Kubica túlfűtött rajongói. Az ügyben érdekesség, hogy a két pilóta jó viszonyban van.

Még a tabella utolsó két helyén tanyázó versenyző esetében is történhet ilyen, korábban sokkal inkább a világbajnoki címért harcoló pilóták között szokhattuk meg, hogy a szurkolók a nagy rivális ellen fordulnak akár a pályán, akár az interneten. A Williams azonban egész évben a leglassabb autóval rendelkezik, az egyetlen rossz szót sem szóló brit újoncot viszont egészen durván ócsárolják a közösségi médián keresztül.

Az első idényét töltő, a Mercedes támogatását élvező George Russell már az Ausztrál Nagydíj hétvégéje óta látványosan jobb teljesítményt nyújt, mint tapasztaltabb, de nyolc év kihagyás után visszatérő csapattársa, Robert Kubica. A sors iróniája, hogy mégis az egyszeres futamgyőztesnek sikerült már pontot szereznie, a britnek pedig nem, ehhez viszont kellett a rettentően kaotikus Német Nagydíj szerencsés kimenetele. Az istálló egyébként elégedett a 2008-ban futamot nyerő Kubicával, töretlen iránta a bizalom.

Miért utálják a lengyelek Russellt, ha a két pilóta nincs is haragban?


A túlzottan lelkes lengyel rajongók közül sokan Russellen vezetik le a feszültséget, rengeteg a gyalázkodó, zaklató komment. „Kicsit fájó számomra, hogy posztjaim alatt a kommentek 50%-a a lengyel keménymag irántam érzett gyűlöletéről szól, a másik 50% viszont teljes támogatásáról biztosít engem” –fogalmazott Russell az Autosport hasábjain. A gyalázkodás alapja általában az, hogy a túlfűtött rajongók szerint Russell jobb autót kap csapaton belül, mint Kubica. A két pilóta egyébként egyáltalán nincs haragban egymással, ezért furcsa kissé ez a szurkolói hozzáállás.

„Igazából csak az számít nekem, hogy mit gondolnak rólam a Williams istállón belül, illetve hogyan vélekedik rólam a Mercedes. De azért az ember szeretné, ha csapaton kívül is elismernék. Egyáltalán nem találkoztam még olyan utálkozóval, aki ne lengyel lett volna. Elfogadom a helyzetet és csak remélni tudom, hogy egy napon nekem is olyan szenvedélyes szurkolótáborom lesz, mint Kubicának” – tette hozzá a brit újonc.

A helyzet megoldásában talán az segíthetne, ha maga a közvetetten érintett lengyel pilóta kérné meg nyilvánosan rajongóit, hogy ne zaklassák csapattársát.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: