DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Egyéb

Norris apja is dúsgazdag, de nem szívesen beszél róla

A jövőre is biztosan McLarennél maradó újoncot, Lando Norrist egyértelműen abba a csoportba sorolják, amelynek tagjai tehetségük miatt jutottak el az F1-be: pedig az ő családjának is van mit a tejbe aprítani…

Sokat elmond a 19 éves brit pilóta édesapjáról, Adam Norrisról, hogy 36 évesen – jelenleg 47 – ment nyugdíjba egy nyugdíjbiztosító igazgatói állásából. Jelenleg startup-vállalkozásokba fektet be, vagyonát 205 millió angol fontra (ez 75 milliárd forintnak felel meg) becsülik, amivel Bristol egyik leggazdagabb embere, az Egyesült Királyság egészét felölelő listán pedig az 500. hely környékén tanyázik.



Ez a családi háttér tehetségén felül kétségtelenül sokat segített Lando Norrisnak, hogy érvényesüljön az alacsonyabb kategóriákban: a pletykák szerint még a Formula-1-ben is saját fizioterapeutát és szakácsot alkalmazott. A McLaren ifjonca azonban nem szereti, ha apja vagyonát emlegetik:

„Erről nem nagyon szeretek beszélni. De Lance Strolléhoz képest az apám egyáltalán nem gazdag” – idézi a GMM Norrist, aki nem túl elegánsan inkább a mezőny másik tagjának támogatására mutogatott. A Racing Point résztulajdonosa, Lawrence Stroll vagyona a Forbes adatai szerint nagyjából tízszer akkora, mint Adam Norrisé, ő a világ 1000 leggazdagabb embere között van.

Az viszont biztos, hogy Norrisnak 19 évesen sem kell már zsebpénzt kérnie apjától. Idei fizetése a Business Book GP alapján 700 ezer euró, amely 230 millió forintnak felel meg (bár más források alig az összeg harmadát említik), a Sun lap szerint pedig 2020-as szerződése már 2,5 millió fontot (900 millió forint) ér.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: