Steward
Gobodics Tamás
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. január 27. szerda
Autó

Ráhúzta a kormányt a szemből jövő autóra a kamionos

Életveszélyes helyzetet teremtett néhány napja Budapest 18. kerületében a kamionos, aki állítólag egy korábbi konfliktus miatt akart ráijeszteni az alábbi videót rögzítő sofőrre.

A rendőrség honlapja szerint január 8-án történt az eset. A rendelkezésre álló adatok szerint a két járművezető nem sokkal korábban egy előzési helyzet során került konfliktusba, akkor a nyerges vontató hátulról neki is koccant a kisebb kocsinak – írja a police.hu. A kamionos elhajtott, a személyautó vezetője a mellékutcákon megpróbált elé kerülni, hogy felvételt készítsen a rendszámáról. Utána már egymással szemben haladva találkoztak, a kamionsofőr pedig ekkor szándékosan a személyautó felé kormányozta a tehergépkocsit, életveszélyes helyzetet teremtve.

Az autót vezető férfi hívta a rendőrséget, akik egy közeli telephelyen megtalálták, majd előállították a kamionost. A közúti veszélyeztetés bűntett megalapozott gyanúja miatt kihallgatott 44 éves sofőr tagadta a bűncselekmény elkövetését.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?