DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
USA

Bourdais: Oválgyőzelem 9 év után

Kilenc év, a 2006-os Milwaukee Mile-on rendezett futam óta először tudott oválpályán győzni Sebastien Bourdais, aki ezzel az összetettben már a címvédő nyakán van.

A KV Racing csapatfőnöke, Jimmy Vasser pazar taktikai húzásának köszönhetően Sebastien Bourdais szerezte meg a győzelmet az IndyCar idei 12. futamán, a Milwaukee Mile-on rendezett 250 körös versenyen. Tulajdonképpen az egész verseny a stratégiáról szólt, különösen onnantól kezdve, hogy nem sokkal fél táv előtt először lépett érvénybe az egészpályás sárga zászló.

Ekkor csapata úgy döntött, hogy nem hívja ki Bourdais-t a bokszba, miközben szinte mindenki más meglátogatta a szerelőit. A francia versenyző abroncsai még viszonylag frissek voltak, s ezt kihasználva úgy is 17 másodperces előnyt tudott kiépíteni a következő 20 kör alatt, hogy újabb sárga szakaszok nehezítették meg a mezőny dolgát.

bourdais_mm_win



Az utolsó előtti kiállását követően aztán csak a 11. helyre került vissza a francia, de akkora tempófölényben volt, hogy újabb 17 kör alatt visszatért az élre, s innen már nem maradt hátra újabb fordulat. Sebastien Bourdais kilenc év után nyert újra oválpályás versenyt, amivel a bajnoki pontverseny hatodik helyére lépett előre.

A bajnoki élmezőny tagjai követték Bourdais-t, Castroneves a második, Rahal a harmadik, míg az áthajtásos büntetéssel sújtott Montoya a negyedik helyen zárta a versenyt, a hétvége teljes korábbi részében domináló Newgarden ötödik lett Kanaan és Dixon előtt. A bajnoki élmezőny tagjai közül a zsinórban második kiesését elszenvedő Will Power járt a legrosszabbul: az ausztrál autójába honfitársa, Briscoe csapódott bele, így idő előtt fejezte be a versenyt, s lemaradása már 70 egység Montoya mögött.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: