Steward
Dezső Attila
2017. október 21. szombat
SimTech

Két magyar is versenyzett az F1 Esports londoni elődöntőjében

A világ 40 legjobb F1-es gamere csapott össze egymással kedd este a hivatalos online széria nagyszabású elődöntőjében: a legjobb 20-an jutnak tovább a fináléba, az Abu Dhabi Nagydíjra.

A Liberty Media új húzásai közé tartozott az F1 2017 játék megjelenésével egyidejűleg útjának indított Esports széria: a Formula-1 története során először hozott létre hivatalos szimulátorbajnokságot a rajongók számára, akik Xbox, PS4 és PC platformokon is teljesíthették a többkörös kvalifikációt. A 40 legeredményesebb versenyző – több tízezer próbálkozó közül – jutott tovább az elektronikus sportok szentélyében, a Gfinity Arenában, Londonban rendezett elődöntőbe.

Látványos esemény keretei között – élő netes közvetítéssel, F1-es kommentárokkal – az elődöntősöket négy tízes csoportra osztották. Minden csoport két versenyt futott, az interlagosi és silverstone-i pályán, melyek eredményét pontozással összesítették: csoportonként az első öt versenyző harcolta ki a döntőbe jutást. Legtöbben brit, német és olasz indulók voltak, de érkeztek Ciprusról, Venezuelából vagy Brazíliából is. Magyarországról ketten kerültek az elődöntőbe: Blazsán Patrik 8. helyen zárta a második csoportot, Bereznay Dániel 9. pozícióban a harmadikat, így a döntőbe, melyre november végén, az Abu Dhabi Nagydíj hétvégéjén kerül sor a helyszínen, nem jutottak tovább.

Összefoglaló videó az elődöntő eseményeiről:

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?