DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Retro

Retro – Első győzelem 33 évesen

Nem a 80-as években történt, hanem az egészen közeli múltban, egy olyan csapattal, amelyhez sokkal inkább a fiatal versenyzőket kötjük. Mark Webber a Red Bull-lal 2009-ben ezen a napon győzött először, egy áthajtásos büntetés ellenére a Nürburgringen.

Az ausztrál Mark Webber eleve nem vágott bele túl korán a Formula-1-be, 25 éves volt bemutatkozása idején, 2002-ben. Bár tehetségét kevesen vitatták, sorsa, amely a Minarditól a versenyképessé sosem váló Jaguarhoz, a hanyatlóban levő Williams-BMW-hez, majd a gyerekkorát élő Red Bullhoz sodorta, úgy alakult, hogy csak jócskán 30 felett csatlakozott a topversenyzők közé, abban a korban, amikor sokaknak már a befejezés járt volna a fejében. Ezekben az években olyan versenyzők formálták az F1 történetét, mint Hamilton, Alonso, Raikkönen, vagy Vettel: mindannyian nagyon fiatalon megízlelték a sikert, ezért is lóg ki a sorból Webber.

Az áttörést mind számára, mind a Red Bullnak a 2009-es szezon hozta, amikor a szabályváltozásoknak köszönhetően a csapat az élmezőnybe ugrott, és az idény első részét domináló Brawn GP fő kihívójává vált. Ez sem hozott azonnali sikert Webbernek, hiszen eleinte fiatal csapattársa, Sebastian Vettel – akkoriban épp a Formula-1 legfiatalabb futamgyőztese – jelentette a mércét csapaton belül, ő szerezte meg a Red Bull első két futamgyőzelmét Kínában és Nagy-Britanniában, két nagydíjon, melyeken Webber másodikként zárt.



Silverstone-t a Nürburgringen rendezett Német Nagydíj követte, és ekkor jött el Webber ideje. Az ausztrál pilóta első pole-pozícióját szerezte az eső által felkavart időmérőn. A Q1 még száraz körülmények között zajlott – már itt ő bizonyult a legjobbnak –, aztán a Q2-ben leszakadt az ég, ami különleges eredményeket hozott, mint például Nelson Piquet Jr. második helyezését. A Q3 javuló körülményei között már helyreállt a rend, és a bajnokság első négy helyezettje, a két Brawn és két Red Bull küzdött meg az első rajtpozícióért. Vettel utolsó gyorskörével vezetett, de aztán sorban mindhárom riválisa megelőzte: Webber mögött Barrichello és Button következett.

A július 12-i Német Nagydíj startjánál Webber és Barrichello csatázott a vezetésért, kerekeik össze is értek, amiért később az ausztrál bokszutca-áthajtásos büntetésre ítélték. Barrichello a kakaskodás ellenére is az élre került, Webbert pedig az ötödik helyről induló világbajnok, Lewis Hamilton támadta. Úgy tűnt, az ausztrál vonzza a rivális autókat, ugyanis Hamiltonnal is összeért, aki defektet szenvedett, és elbukta a jó eredmény reményeit.

Barrichello kiállása után a Red Bull pilótája átvette a vezetést, néhány kör múlva azonban a bokszutcába hajtott: előbb saját kerékcseréjére, majd a büntetés letöltésére. Nyolcadik helyre tért vissza, a vezető pozícióban Felipe Massa kötött ki a szezon addigi részében szenvedő Ferrarival, Barrichello és Raikkönen előtt. A finn pilóta az erős versenyt teljesítő, épp bokszból visszatérő Adrian Sutillal ütközött össze, majd a hűtő meghibásodása miatt kényszerült kiállni.

Massa kiállását követően ismét Barrichello vezetett, de nem tudott mit kezdeni a lenyűgözően felzárkózó Webberrel, aki a kiállások második köre után már az élre tért vissza. Az ausztrál végül 9 másodperces előnnyel szerezte meg élete első Formula-1-es futamgyőzelmét alig több, mint egy hónappal 33. születésnapja előtt. Nyolc évet kellett várnia rá, ezen a versenyen azonban senki sem tudott birokra kelni vele.

Ha a Red Bull legelöl végzett, azt mindkét versenyzővel tette: harmadik győzelmük is 1-2-es eredmény volt, Sebastian Vettellel a második helyen. A Brawn GP nemhogy nem nyert, de végül még csak a dobogóra sem tudott felállni, mind a két versenyző rossz tapadás miatt veszítette a pozíciókat. Felipe Massa lett így a harmadik, megszerezve a Ferrari szezonjának első pódiumát. A Brawnokat Nico Rosberg is megelőzte a Williamsszel, Jenson Button ötödik lett, habár hat addigi győzelmének köszönhetően 21 ponttal továbbra is vezette az összetettet. Barrichello a futam nagy részében győzelemre is esélyesnek tűnt, ehhez képest végül csupán hatodik lett 24 másodperc lemaradással, a végén Fernando Alonso is támadta. A korábban megvillanó Hamilton 18. pozícióban, körhátrányban fejezte be a versenyt, ez pályafutása egyetlen utolsó helyezése.

Mint kiderült, Mark Webber győzelme nem maradt kivételes esemény, az ausztrál pilóta tartós jelleggel vetette meg a lábát a legjobbak között, olyannyira, hogy a következő évben a bajnoki címért küzdött. Összesen 9-re növelte elsőségeinek számát, az év végi összetettet háromszor zárta érmes pozícióban. A kor azonban nagy úr: csupán négy évvel a Nürburgringen szerzett győzelem után, 37 esztendősen befejezte F1-es karrierjét.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: