DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Retro

Retro – Button legnagyobb esős húzása

2010-ben ezen a napon rendezték az eddigi talán legizgalmasabb Kínai Nagydíjat, ami több remek egyéni teljesítményről is emlékezetes maradt. Button szárnyalt első mclarenes versenyein, Rosberg pedig először tündökölt Sanghajban.

A rendkívül szoros pontvadászatot hozó évad negyedik állomása volt a Kínai Nagydíj, amelyre a legjobb egykörös tempóval rendelkező Red Bull hódította el az első rajtsort a száraz körülmények között zajló kvalifikáción. Vasárnapra azonban alaposan megváltozott a helyzet, hiszen esőfelhők kezdtek el gomolyogni a pálya felett. A rajt pillanatában pedig a lehető legrosszabb állapotok uralkodtak a csapatok számára, hiszen az aszfalt szinte teljesen száraz volt, ám az eső bármelyik pillanatban megérkezhetett.

Dppi_00110004_513



Mit volt mit tenni, a mezőny slick gumikon startolt el. Az első kanyarba Fernando Alonso fordult be az élen, aki a harmadik helyről indult, ám láthatóan kiugrott a startnál, így tudni lehetett, hogy büntetés vár rá. Hamarosan azonban alaposan felfordult a sorrend, hiszen a második körben megérkezett a várt eső, és nagy viharra számítva a pilóták nagy többsége azonnal kirohant a bokszba intermedite abroncsokért. Nem tett azonban így Nico Rosberg, Jenson Button, Robert Kubica és Vitalij Petrov, akik ebben a sorrendben elfoglalták az első helyeket. Előnyük pedig még nagyobbra nőtt, amikor bebizonyosodott, hogy taktikájuk telitalálat volt.

A várva várt zuhatag nem érkezett meg, csak egy kevés esőt kapott a mezőny ijesztgetésként, így akik kereket cseréltek, néhány kör múlva ismét kénytelenek voltak visszarakatni a slickeket, így kilométerekkel lemaradva az élen állóktól.

Dppi_00110004_569

A komolyabb eső aztán a 20. körhöz közeledve kezdett manifesztálódni, ekkor már senki nem játszhatta ki a gumicserét. Button azonban még mielőtt ezt megejtette volna, az egyre vizesebb pályán slickeken megelőzte a hibázó Rosberget, átvéve ezzel a vezetést.

A felzárkózni vágyóknak Jaime Alguersuari dobott mentőövet, amikor egy elmért lekörözés során sérülést szedett össze Toro Rossójának első vezetőszárnyán, annak darabjai pedig szétszóródtak a pályán, mielőtt a spanyol visszaért volna a bokszba. Biztonsági autó lépett a pályára, ami semmissé tette Hamilton, Alonso és a Red Bullok lemaradását, akik ezt követően kiélezett csatákat vívva verekedték magukat egyre feljebb a rangsorban.

Dppi_00110004_502

Hamilton jött igazán lendületbe, aki Michael Schumacherrel is szoros párharcot vívott, majd a másik Mercedesszel is meggyűlt a baja, Rosberg ugyanis csak egy pillanatra hagyta magát megelőzni, mielőtt bebújt volna jövőbeli csapattársa mellé, visszavéve a második helyet. Hamilton végül a bokszkiállások következő köre alatt tudott a német elé kerülni, de csapattársát már nem csípte el, így ezzel ki is alakult a dobogósok sorrendje. Button negyedik mclarenes futamán már második győzelmet aratta, és ahogy Melbourne-ben, úgy most is nedves pályán, ezzel tovább nyomatékosítva, hogy változó körülmények között nem sokan tudnak nála higgadtabban gondolkodni.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: