DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Ralikrossz

Bakkerud nyert, Solberg a címvédés kapujában

Andreas Bakkerud győzelmével ért véget a ralikrossz világbajnokság utolsó előtti, olaszországi fordulója, míg az összetett elsőségért küzdők közül Petter Solberg ismét megnyugtató előnyre tett szert.

Az olaszországi Franciacorta adott otthont a ralikrossz világbajnokság idei utolsó előtti állomásának. Az első helyet az az Andreas Bakkerud szerezte meg, aki idén már nyolcadik alkalommal jutott be a fináléba. A pole-ból induló Johan Kristoffersont már az első kanyarhoz érve megelőzte, onnan pedig már nem engedte ki a kezéből a vezetést, így csapatának 12 hónap elteltével tudott ismét győzelmet szerezni.

WRX_Bakkerud_Olaszország



A dobogó alsó fokára Petter Solberg állhatott fel, aki ezzel egy lépéssel ismét közelebb került második összetettbeli elsőségéhez. Sőt, miután legfőbb üldözője, Timmy Hansen még a döntőbe sem jutott be, akár már most vasárnap bebiztosíthatta volna a címvédését. Pedig a tavalyi világbajnoknak sem volt könnyű napja, két büntetést is be kellett nyelnie, harmadik helye azonban azt jelenti, hogy már csak néhány pontot kell szereznie ahhoz az ausztráliai finálén, hogy ismét az ő fejére kerüljön a korona.

Míg az egyéni cím még nem dőlt, a csapatok versenyében már most világbajnokot hirdettek: Peugeot-Hansen alakulata behozhatatlan előnyre tett szert az idény utolsó fordulóját megelőzően.

KPT

A világbajnokság mellett a ralikrossz Európa-bajnokság szezonzárójára is ugyanitt került sor, ahol számos magyar versenyzőnek szurkolhattunk. A Supercars kategóriában Kiss Pál Tamás a saját középfutama megnyerése után jutott be a döntőbe, ahol azonban generátorhiba miatt nem tudott elrajtolni. Ugyanitt Kárai Tamás nem tudta beverekedni magát a fináléba.

A Super 1600-asok között Szabó Krisztián az ötödik helyen zárta a döntőt, ezzel pedig 128 pontjával a harmadik helyet zsebelte be az összetettben. Ugyanebben a kategóriában Luigi az ötödik pozíciót szerezte meg saját futamában.

A világbajnoki döntő végeredménye:

1. Andreas Bakkerud Olsbergs MSE Ford 4m45.216s
2. Johan Kristoffersson Volkswagen Team Sweden Volkswagen 1.951s
3. Petter Solberg SDRX Citroen 4.081s
4. Anton Marklund EKS Audi 12.874s
5. Manfred Stohl World RX Team Austria Ford 24.021s
6. Timur Timerzyanov Namus OMSE Ford 31.426s
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: