DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Rali

Jánosa-Brunekker újra dobogón

A Citroen C2R2-vel versenyző Jánosa Ákos és Brunekker Árpád kettős a Szombathely Rali akadályait rugalmasan vették. Ennek következtében a várt eredmény sem maradt el, ugyanis a Rali2 A6-os kategóriában a dobogó legfelső fokára állhattak a fiúk.

„A Szombathely Rali nagyon jól feltöltött, illetve az eredményre is szükségünk volt már. Vissza kellett kicsit rázódni, de célba értünk és örülünk, hogy a Rali2 A6-os kategória 1. helyén végeztünk, annak ellenére, hogy voltak menet közben hátráltató erők. Tudtunk jó időket autózni, de ahhoz visszább kellett tényleg fognom kicsit magam, hogy ne guruljon el ismét a gyógyszer. Az első murvás terv részünkről teljesítve. A pályák kellőképpen felkészítettek a soron lévő veszprémi futamra, ahol szeretnénk hasonló eredményeket elérni. Kicsit közel vannak egymáshoz a versenyek, de én akár már most visszaülnék a Citroenbe és haladnék vele a következő futamra” – mondta Ákos mosolyogva.

janosa_3



„Végre megérkeztünk a Rali2-be idén. Már ideje volt egy sikeres versenyt magunk mögött tudni, ahol szép eredménnyel végeztünk. Egy igen jó futamon vehettünk részt, annak ellenére, hogy akadt némi kalamajka egy minket hátráltató versenybaleset miatt, de ha jól tudom kategória első helyen zártuk a Szombathely Ralit. Jó volt Hibján Jociék ellen csatázni és adni-kapni végig a verseny folyamán. Igazán kellemes hangulatú futam volt, jó gyorsasági szakaszokkal, ahol mindig tudtunk egy kicsit gyorsulni az előző körhöz. Ákos ígéretéhez híven okosan autózott és el is értük ezzel azt, amit terveztünk az első murvás versenyre. Próbáltunk ráhangolódni a murvás futamokra, szerintünk sikeresen. Most már jöhet a veszprémi verseny, mi készen állunk” – mondta Árpi. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: