DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Rali

Matrica egy Ladán – így indult a Zengő Motorsport

Ma már ez a csapatnév fogalom. Egy jelkép. Annak szimbóluma, hogy megfelelő alázattal, kitartással, türelemmel, szívóssággal, szakértelemmel, tehetséggel és összefogással bármi elérhető ezen a világon. De gondolnánk, hogy egy Ladára felragasztott matricával indult az egész?

Pedig így történt. Ferencz Károly, a Zengő Motorsport első magyar bajnoka mesél. „A Zengő Motorsportot természetesen Zengő Zoltán alapította, de talán kevesen tudják, hogy ez a szóösszetétel először egy matricán szerepelt így együtt, még 1996-ban, az én kockalámpás verseny-Ladámon!” – fog történetébe a jelenleg Németországban dolgozó ex-versenyző.

Ferencz Károly versenyzőkorából


„Előzményként annyit, hogy Zoli gyerekkori barátom. Egy általános iskolába és egy évfolyamba jártunk. Aztán én elkezdtem előbb hobbiból, majd versenyszerűen kerékpározni, és rengeteget tekertünk együtt Budapesten, a lakótelepen, illetve kisebb túrákat is csináltunk, Szentendre és egyéb közeli úti célokkal” – meséli Ferencz Károly, aki később pályán és országúton is bajnoki címeket szerzett a kerékpározásban, és egészen addig sikerrel űzte ezt a sportágat, amíg egy baleset következtében abba nem kellett hagynia.

„Ő akkor már egy gumisnál dolgozott, és egy nap megkérdezte, lenne-e kedvem néha besegíteni neki. Így történt, hogy többször én helyettesítettem a munkahelyén, amíg a gumis iskolát végezte. Aztán én nem sokkal később elkezdtem ralizni, ahol Zoli lett az első szponzorom. Ez a kapcsolat egészen pályafutásom végéig stabil pontként elkísért, amiért hálás vagyok neki” – folytatja.

De honnan jött a Zengő Motorsport megalapításának gondolata, és a mi is pontosan ez a matricás sztori? „Eleinte a Főtaxinál versenyeztem, ahol egy kereklámpás 1200-assal sikerült megnyernem a Lada-kupát. Ezután volt lehetőség megvenni egy kockalámpás modellt, amit végül Zoli segítségével sikerült megszereznem. Még ennek az autónak az első évében is a Főtaxinál mentem, de hát Zoli szponzorált is, az autó is az övé volt, én pedig az egyik verseny előtt gondoltam egyet, és hálám jeléül kiragasztottam jó nagy betűkkel az első szélvédőmre, hogy Zengő Motorsport.”

„Ez 1996-ban történt. Akkor már Zoli is versenyzett a gyorsasági szakágban, az Opel Astra Kupában, de eleinte ő is egy másik csapat színeiben indult. A következő évben, 1997-ben viszont megalapította a Zengő Motorsportot, átfújatta mindegyik autót az egységes arculat szerint, és elindította azt a sikerszériát, aminek azóta is oly sokan a szemtanúi vagyunk. Büszkeséggel tölt el, hogy 1997-ben én lehettem az első bajnoka ennek a nagyszerű csapatnak” – mondta el Ferencz Károly, az autós gyorsasági országos bajnokság I/2-es kategóriáján belül az 1301-1600 köbcentiméteres hengerűrtartalmú autóknak kiírt géposztály 1997-es évi magyar bajnoka. 

Érdekesség, hogy a versenyzés iránti hajthatatlan vágyat és tehetséget nagyobbik fia, Ferencz Soma is örökölte, aki ifjú kerékpárosként tör apja babérjaira. Pályán volt már korosztályos bajnok, és nemrég lépett fel az U23-ba. Kisebbik fia, Botond pedig az alábbi kép tanúsága szerint jó korán elkezdett barátkozni a gokarttal… Kíváncsian várjuk, ki lesz az első szponzora…

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: