DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Rali

Ferjáncz András: Fő irányvonal a fejlesztés

A LiveWire Rally Team versenyzőpárosa Ferjáncz András és Földi Nikolett hétvégén az I. MANNOL Pilisvörösvár Rallye-n áll rajthoz. Eddigi információk szerint nem ők lesznek az egyetlenek a Honda Civic Type-R-el.



Kíváncsian várják ezt a megmérettetést, hiszen most először fognak ezen a pályán gurulni. Ferjáncz Andrással, a pilótával beszélgettem:

- Miért éppen ez a verseny mellett döntöttetek?

- Az idei év elég vegyesre sikerült. Mivel egyik bajnokságban sem küzdünk pontokért, ezért ott gurulunk, ahol szeretnénk. Pilis környékén pedig mindig öröm autózni és kedvünk támadt nevezni.

- Mi történt az Hondával az utolsó verseny óta?

- Nagy változáson nem esett át a Honda. A fő irányvonal a fejlesztés, így most új Reiger gátlókat kapunk Farkas Kálmántól, az autó tulajától, amiért ezúton is hálás köszönet.

- Voltatok már valaha ezeken a gyorsokon? Bajna - Lábatlan, Csobánka – Pilisvörösvár?

- Nem, még egyikünk sem járta ezeket a gyorsokat, így újdonság lesz minden a számunkra. Nagyon várjuk, és kíváncsiak vagyunk milyen lesz ez a két pálya. Illetve az előző versenyeken, a sprinteken egy adott szakaszon kellett teljesíteni oda-vissza, most pedig két teljesen különbözőn.

- Hallottatok már valamit ezekről a szakaszokról?

- Természetesen a legjobb forrásból hallottam, hiszen Apu mesélt még ezekről a pályákról. Tudjátok, azok a régi szép idők… Remélem én is hasonló élményekkel fogok gazdagodni, mint Ő.

- Hogy készültök a hétvégére?

- Sajnos rengeteg a magánéletbeli és a munkahelyi elfoglaltságunk van mindkettőnknek, így nem könnyű a felkészülés egy versenyre, de a csapatunk szerencsére mindenben a segítségünkre van. Nekünk, csak tréningeznünk kell, nincs más dolgunk.

- Mi a terv a hétvégére? Laza autózgatás, versenykilométerek gyűjtése vagy minél jobb helyezés elérése? 

- Szükségünk van a kilométerekre, sokat kell gyorsulnom, szóval nem fogunk életre-halálra küzdeni ez már biztos. Szeretnénk egy kellemes hétvégét eltölteni és rengeteg tapasztalatot szerezni. Természetesen nem fogunk szomorkodni, ha dobogós helyezést érünk el. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: