DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Rali

Hivatalos: Sordo kihagyja a Finn Ralit

Csigolyatörést szenvedett a teszten a Hyundai spanyol raliversenyzője, így nem állhat rajthoz a következő futamon, Finnországban - megvan, hogy ki ül a helyére.

Súlyos sérülést szenvedett a Finn Ralira való felkészülés közben Dani Sordo, a Hyundai Motorsport spanyol pilótája - rommá törte az i20 WRC-t, melynek következében csigolyatöréssel szállították kórházba. Szerencsére nagyobb baj nem történt, de a csapat most megerősítette, hogy nem állhat rajthoz a futamon.

Dani



"Dani otthon van és gyógyul, de az a fontos, hogy teljesen felépüljön, így azt a döntést hoztuk, hogy kihagyja a Finn Ralit" - mondta Michel Nandan, a Hyundai csapatfőnöke. "Augusztus közepén lesz a Német Rali, ott már teljes erőbedobással rajthoz állhat. Kiemeleztük az autót és megtaláltuk a hiba okát, hogy miért történt a baleset, biztosítani akarjuk, hogy ilyen többé ne fordulhasson elő."

Sordo helyét a tesztpilóta, Kevin Abbring veszi át Finnországban, aki a második számú csapattal vesz majd részt a futamon - a gyár eredetileg is Thiery Neuville-t, valamint Hayden Paddont nevezte a versenyre az első csapatban. Abbring idei harmadik futamán indulat majd jövő hétvégén.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: