Steward
Varga Ákos
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2018. június 22. péntek
Motor

Marquez: Minden körülmények között az élmezőnyben lehetünk

Elégedetten zárhatta a katari tesztet és az egész előszezont a regnáló világbajnok, aki elsősorban az új motorblokkot említette fő pozitívumként, de arról is beszélt, mi a Honda fő gyengepontja és kiket tart a fő ellenfélnek.

Bár Marc Marquez egyik teszthelyszínen sem bizonyult a leggyorsabbnak – a kilenc napból csak a második thaiföldit tudta behúzni –, mégis optimistán várhatja a szezonrajtot. A Repsol Honda motorosa különösen a hosszabb etapokon tűnt meggyőzőnek, ami erős versenytempót sejtet, s ami ugyancsak árulkodó lehet, hogy az előző téli időszakokkal ellentétben a spanyol most alapvetően pozitív hangvételű nyilatkozatokat ad. Nem volt ez másként a katari teszt utolsó napját követően sem:

„Természetesen a tavalyi holtszezon végén jóval több volt a kérdőjel nálunk, míg idén sokkal tisztább a kép” – idézi Marquez szavait a Crash.net szakportál. „Viszont nagyon furcsa az egész ebben az évben. Úgy tűnik, ugyanazon a pályán is óráról óra változhatnak az erőviszonyok: például kora délután egyes versenyzők tűnnek gyorsnak, aztán amikor csökken a hőmérséklet, akkor meg a Yamaha lesz kicsit erősebb. Elég nehéz átlátni a helyzetet, de ami minket illet, elégedettek lehetünk, hiszen napsütésben és éjszaka is ott vagyok az élmezőnyben. Ahogy azt már pénteken is elmondtam: a folyamatos top5-ös helyezések jelentik majd a kulcsot – és azért nem első hármat mondok, mert az néhány futamon keményebb kihívás lesz.”

marquez-elegedett-2018

Marquez elmondta: szombaton feláldoztak egy kicsit az egykörös tempóból, hogy a hosszabb etapokon javuljanak, mert pénteken még az tűnt a gyengeségüknek. „Ez a fontosabb, mert ezen a pályán általában szenvedni szoktam. 1:55 eleji és közepi köröket futottam, ami már jó tempónak mondható. Szóval elégedett vagyok, de meglátjuk, mi lesz, mert a versenynap mindig más. Úgy érzem, jó előszezont teljesítettünk, Sepangban, Buriramban és itt is rengeteget dolgoztunk.”

Amikor arra kérték, hogy emelje ki az idei erősségeket és gyengeségeket, így fogalmazott a címvédő: „Természetesen a motorblokk az egyik fő pozitívum, mert javultunk a végsebesség terén. Viszont az egyik gyenge pontunk még mindig az egykerekezés, amely miatt kigyorsításon veszítünk kicsit. Ezen a területen még dolgoznunk kell, de ezen szezon közben is tudunk majd javítani, viszont a blokkhoz már nem lehet hozzányúlni, az egykerekezés viszont inkább a váztól és a geometriától függ.”

Végezetül a várható fő ellenfelekről is beszélt Marquez: „Egyelőre csak papíron néztem meg, hogy kinek milyen tempója volt, de úgy tűnik, hogy még Danilo Petrucci is nagyon-nagyon gyors volt a hosszú etapján, ahogy Cal Crutchlow is gyors és kiegyensúlyozott volt. Zarco remekült ment, de csak egy körön, hosszabb távon sokkal jobban szenvedett. Ha megnézzük, 1:54,0-t futott, de a tempója csak 1:56-os volt, ami nagy különbség. De még Valentino is rendkívül erős volt a nap végén. Viszont úgy hiszem, Dovi lesz a legnagyobb ellenfél.”

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?