DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 8. szerda
Motor

Máris éleződik a feszültség Marquez és Vinales között?

Az eddigi tesztek alapján a két spanyol mutatja a legjobb formát idén, a Phillip Island-i gyakorlás utolsó napján pedig „össze is csaptak” a pályán: a yamahásnak nem tetszett, hogy repsolos honfitársa követte őt a versenyszimulációja során.

Mindig nehéz a tesztekből messzemenő következtetéseket levonni, ám az eddigiek azt mutatják, hogy Maverick Vinales és Marc Marquez lehet az idei világbajnokság két fő esélyese: a Yamaha új szerzeménye Valenciában, Sepangban és Phillip Islanden is a leggyorsabb volt, míg a címvédő általában másodikként zárt, ám félelmetes hosszú etapokat produkált.

A két spanyol is elkezdhette érezni, hogy elsősorban egymásra kell majd figyelniük 2017-ben, pénteken ugyanis megtörtént közöttük az első apró pengeváltás: az egyik délutáni versenyszimulációjuk során Marquez épp Vinales sarkában körözött a pályán, amit az ex-suzukis kissé kényelmetlennek érzett.

„Nem tudom, mit mondjak erről, de ez nem normális. A saját versenyszimulációdat futod, és attól még, hogy kijön valaki eléd, nem fogsz megállni” – nyilatkozta Vinales a crash.net szakoldalnak. „Mikor aztán már öt kör óta mögöttem volt, végül meg kellett szakítanom a szimulációt. A pálya nagyjából négy kilométer hosszú, érdekes, hogy pont ott volt ő is, ahol én.”



„Tudtam, hogy mögöttem van, mert szóltak róla, de nem akartam megállni. Legközelebb majd talán én fogom őt bosszantani a hosszú etapján” – folytatta immár a Motorsport.com hasábjain. „Nehéz úgy nyomni, hogy folyamatosan ott jön mögötted és tudod, hogy megfigyelheti, mire vagy képes. Ezért félbe kellett szakítanom a versenyszimulációt, amit sajnálok, mert végig 1:29 közepi időket futottam. Ennek ellenére örülök, mert nagyszerű munkát végeztünk itt. Úgy tűnik, mindketten egy lépéssel a többiek előtt vagyunk, és jó móka lesz ez a harc.”

Vinales hozzátette: végig magabiztosan érezte magát az ausztráliai teszten, ugyanakkor tudja, hogy néhány szempontból még a saját stílusán és például az elektronikán is javítaniuk kell. A fiatal pilóta Marquezről is elismerően beszélt, kiemelve a repsolos elképesztő féktávjait, amely téren a yamahásnak viszont még fejlődnie kell.

Természetesen Marquez véleményét is kikérték a kettejük között lezajlott pénteki eseményekről: „Volt egy etap, amikor megelőzött, miután kijöttem a pályára. Volt is egy kis különbség köztünk, de aztán ezt sikerült ledolgoznom. Utána két körig követtem, és érdekes volt figyelni egy másik motort. Elképesztően stabil volt a gyors kanyarokban. A mi motorunk sokkal idegesebb, de minden évben ezzel a problémával küzdünk itt” – idézi az uralkodó világbajnok szavait a crash.net.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: