Steward
Bognár Viktor
2017. október 19. csütörtök
Motor

Vinales 2007 után vezette ismét győzelemre a Suzukit

Hatalmas balesettel és piros zászlóval kezdődött, majd történelmi sikerrel folytatódott a MotoGP Brit Nagydíja. A rajtnál élre álló Maverick Vinales fölényesen húzta be karrierje első királykategóriás sikerét, s ezzel kilenc év után juttatta újra csúcsra a Suzukit. A dobogóra a hazai hős Crutchlow és a Marquezzel nagyot csatázó Rossi állhatott még fel.

Magyar idő szerint vasárnap 16:30-kor rajtolt az idei szezon tizenkettedik futama, a MotoGP Brit Nagydíja, amelynek a felhők és a korábbi esőzések ellenére is teljesen száraz pályán vághatott neki a mezőny. Az élről a két hete Brnóban első győzelmét arató Cal Crutchlow indulhatott, az első kanyarok után azonban Maverick Vinales ragadta magához a vezetést. Nem sokáig örülhetett azonban ennek, Loris Baz és Pol Espargaro ugyanis összeütközött, ezért piros zászlóval félbeszakították a versenyt. A spanyolt és némi helyszíni ápolás után a franciát is hordágyon kellett elszállítani, de szerencsére az első hírek szerint mindketten eszméletüknél voltak – természetesen további vizsgálatok várnak majd rájuk.

23979_w666px_c56f1809c38b85b4f423afd9a43614f0

Nagyjából húszperces várakozást követően a versenyzők újra felsorakoztak a rajtrácsra – mivel nem teljesítettek egy kört sem, az eredeti sorrend alapján –, s ismét nekivághattak az egy körrel lerövidített távnak. Crutchlow ezúttal jobban kapta el a rajtot, az első kör végére azonban így is Vinales állt az élre, míg Valentino Rossitól Marc Marquez vette át a harmadik pozíciót. A repsolos aztán Crutchlow-t is lehagyta, Vinales azonban így is építgetni kezdte az előnyét az első helyen. Közben néhányan idejekorán kiállni kényszerültek: Stefan Bradl, majd Scott Redding is bukás miatt búcsúzott.

Vinales néhány kör alatt két másodperc fölé növelte a fórját Marquez előtt, aki mögé Crutchlow megelőzésével Rossi zárkózott fel a harmadik helyre. Sőt, a „Doktor” hamarosan a világbajnoki éllovason is áthámozta magát, a Suzuki pilótájához azonban ő sem tudott közelebb kerülni, sőt Marquezéket sem igazán sikerült leráznia magáról. A második helyért egyébként egy ötös boly csatázott: Rossi és Marquez mellett Crutchlow, Pedrosa és Iannone sem hagyta magát leszakítani. Különösen a ducatis látszott magára találni a futam felénél: Iannone pillanatok alatt előretört a harmadik helyig, sőt némi csatározást követően Rossit is megelőzte.

Az óriási küzdelemből azonban épp Iannone szállt ki először egy kicsúszásnak köszönhetően, így Crutchlow vette át a második helyet, mögötte viszont egészen döbbenetes és lélegzetelállító csatát vívott Marquez és Rossi – a spanyol egy ízben még a pályáról is leszaladt. A harcból Marquez került ki győztesen, a repsolos pedig még megiramodott Crutchlow után is. A spanyol utolérte is a britet, ám a csata hevében újfent leszaladt az aszfaltcsíkról, s egészen Pedrosa mögé esett vissza – igaz, legalább őt vissza tudta még előzni.

Vinales eközben senkitől sem zavartatva jött be elsőnek, ezzel megszerezte első királykategóriás győzelmét, a Suzuki pedig visszatérése után – egész pontosan Chris Vermeulen 2007-es Le Mans-i sikere – óta először ünnepelhetett győzelmet. Ezzel már a hetedik győztest köszönthettük az idei szezonban, ebből négyen is az első sikerüknek örülhettek. Crutchlow második hellyel örvendeztette meg a hazai szurkolókat, a dobogó alsó fokára pedig Rossi állhatott fel, ezzel három pontot ledolgozott Marquezzel szembeni tetemes hátrányból. Pedrosa lett az ötödik, majd jött Dovizioso és Aleix Espargaro, míg Jorge Lorenzónak be kellett érnie a nyolcadik helyezéssel. Folytatás egy hét múlva Misanóban.

 

A Brit Nagydíj végeredménye:

1.

Maverick VIÑALES

SPA

Team SUZUKI ECSTAR

Suzuki

39'03.559

2.

Cal CRUTCHLOW

GBR

LCR Honda

Honda

+3.480

3.

Valentino ROSSI

ITA

Movistar Yamaha MotoGP

Yamaha

+4.063

4.

Marc MARQUEZ

SPA

Repsol Honda Team

Honda

+5.992

5.

Dani PEDROSA

SPA

Repsol Honda Team

Honda

+6.381

6.

Andrea DOVIZIOSO

ITA

Ducati Team

Ducati

+12.303

7.

Aleix ESPARGARO

SPA

Team SUZUKI ECSTAR

Suzuki

+16.672

8.

Jorge LORENZO

SPA

Movistar Yamaha MotoGP

Yamaha

+19.432

9.

Danilo PETRUCCI

ITA

OCTO Pramac Yakhnich

Ducati

+25.618

10.

Alvaro BAUTISTA

SPA

Aprilia Racing Team Gresini

Aprilia

+32.084

11.

Yonny HERNANDEZ

COL

Pull & Bear Aspar Team

Ducati

+36.131

12.

Eugene LAVERTY

IRL

Pull & Bear Aspar Team

Ducati

+39.130

13.

Alex LOWES

GBR

Monster Yamaha Tech 3

Yamaha

+40.143

14.

Hector BARBERA

SPA

Avintia Racing

Ducati

+41.356

15.

Tito RABAT

SPA

Estrella Galicia 0,0 Marc VDS

Honda

+41.943

16.

Jack MILLER

AUS

Estrella Galicia 0,0 Marc VDS

Honda

+47.610

17.

Scott REDDING

GBR

OCTO Pramac Yakhnich

Ducati

+1'56.177

Nem ért célba:

 

 

 

 

 

Andrea IANNONE

ITA

Ducati Team

Ducati

 

 

Stefan BRADL

GER

Aprilia Racing Team Gresini

Aprilia

 

Nem állt rajthoz az újraindítást követően:

 

 

 

Loris BAZ

FRA

Avintia Racing

Ducati

 

 

Pol ESPARGARO

SPA

Monster Yamaha Tech 3

Yamaha

 



Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?