Steward
Gellérfi-Csizmadia Gergő
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2017. április 27. csütörtök
Motor

MotoGP: Crutchlow első győzelmét szerezte Rossi előtt

Vizes, ám mégis folyamatosan száradó pályán került sor a királykategória Cseh Nagydíjára, ám a várakozásoknak megfelelően roppant változatosan is alakult. A győzelmet végül a keményebb esős gumikra szavazó Cal Crutchlow gyűjtötte be: a brit karrierje első sikerét aratta a MotoGP-ben. A dobogóra Valentino Rossi és Marc Marquez állhatott még.

A két kisebb kategóriával ellentétben a MotoGP futamára elállt az eső Brnóban, ám így is egyértelműen vizes pályán vágott neki a mezőny a 22 körös viadalnak. Az élről Marc Marquez startolhatott, s végül az első kanyarból elsőként is jött ki, mögé viszont a két Ducati zárkózott fel. Jorge Lorenzo szokás szerint elkezdett visszacsúszni, ám ezúttal Valentino Rossi sem kezdte jól a futamot: az első kört a top10-en kívül zárta a „Doktor” – az élmezőnyből egyedüliként ők tették fel a keményebb keverékű vizes abroncsot hátulra.

A második kör végén aztán helycsere történt az élen: Andrea Dovizioso ment el Marquez mellett, sőt nem sokkal később Andrea Iannone és Scott Redding is megelőzte a repsolost. A három ducatis között ezt követően is változott a sorrend: a spielbergi győztes Iannone vette át a vezetést, csapattársát pedig még Redding is lenyomta. Mögöttük Marquezt a vizes körülmények ellenére meglepően erősnek tűnő Suzukik és Hector Barbera kezdte el szorongatni, miközben a Yamahák továbbra sem találtak magukra, sőt Lorenzo már a pontszerzők közül is kicsúszott.

Marquezt aztán Barbera is megelőzte, ezzel pedig már az első négy helyen Ducati haladt, ám a legjobb tempót Cal Crutchlow motorozta ekkor, aki elöl és hátul is a keményebb keverékű esős abronccsal száguldott. A brit folyamatosan tört is előre a mezőnyben, miközben Dovizioso elszállt az élbolyból: az olasz – vélhetően műszaki hiba miatt – lesodródott a sóderágyba, majd pedig lassú tempóban visszaevickélt a bokszba, ahol a szerelők egy intermediate gumikkal felszerelt második motorral küldték vissza a pályára.

Valamivel túl a táv felén Crutchlow már Marquezt is legyűrte, így feljött negyediknek, s üldözőbe vette az előtte haladó Ducatikat. Barberát és Reddinget viszonylag gyorsan át is lépte, majd hét körrel a vége előtt a vezetést is átvette Iannonétől! Hátrébb is érdekesen alakultak a dolgok: Rossi szép felzárkózást bemutatva megelőzte Marquezt, míg Lorenzo az elsők között állt ki a bokszba – a spanyol címvédő slick gumikkal tért vissza a pályára! Egy körrel később aztán újra meg is látogatta a szerelőit, s visszatért ugyanazzal az esős gumival, mint amivel kiállt.

Rossi-futam

Rossi négy körrel a vége előtt Barberán és Iannonén is átrágta magát, s ezzel feljött a második pozícióba. Őket egyébként a második kiállásáról körhátrányban visszatérő Lorenzo is visszaelőzte – így legalább nem szólt bele az egymással vívott elképesztő csatájukba. A hármas csatából pedig Marquez tűnt kikerülni győztesként, miután Barberát és Iannonét is megelőzte, ráadásul őket a szintén elöl és hátul is keményebb esős gumikkal köröző Loris Baz is utolérte. A francia pillanatok alatt le is hagyta őket, s ezzel már a negyedik helyen haladt.

Crutchlow eközben senkitől sem zavartatva ért be a célba, s ezzel megszerezte pályafutása első győzelmét a MotoGP-ben – ezzel Barry Sheene óta az első brit lett, aki nyerni tudott a királykategóriában, ráadásul idén már a hatodik különböző győztest avattuk. A dobogóra Rossi és Marquez állt még fel, így kettejük között csak négy ponttal csökkent a különbség, ám az olasz feljött a tabella második helyére, miután Lorenzo csak 17. lett. A top3-at Baz, Barbera és Laverty követte, azaz három szatellit ducatis, míg az első tíz sorrendjét Petrucci, Iannone, Vinales és Rabat tette teljessé.

A futam végeredménye:

1. Cal CRUTCHLOW GBR LCR Honda Honda 47'44.290
2. Valentino ROSSI ITA Movistar Yamaha MotoGP Yamaha +7.298
3. Marc MARQUEZ SPA Repsol Honda Team Honda +9.587
4. Loris BAZ FRA Avintia Racing Ducati +12.558
5. Hector BARBERA SPA Avintia Racing Ducati +13.093
6. Eugene LAVERTY IRL Pull & Bear Aspar Team Ducati +13.812
7. Danilo PETRUCCI ITA OCTO Pramac Yakhnich Ducati +23.414
8. Andrea IANNONE ITA Ducati Team Ducati +24.562
9. Maverick VIÑALES SPA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki +24.581
10. Tito RABAT SPA Estrella Galicia 0,0 Marc VDS Honda +37.131
11. Yonny HERNANDEZ COL Pull & Bear Aspar Team Ducati +39.911
12. Dani PEDROSA SPA Repsol Honda Team Honda +41.097
13. Pol ESPARGARO SPA Monster Yamaha Tech 3 Yamaha +43.202
14. Stefan BRADL GER Aprilia Racing Team Gresini Aprilia +45.687
15. Scott REDDING GBR OCTO Pramac Yakhnich Ducati +1'02.201
16. Alvaro BAUTISTA SPA Aprilia Racing Team Gresini Aprilia +1'18.841
17. Jorge LORENZO SPA Movistar Yamaha MotoGP Yamaha 1 kör
Nem ért célba:        
  Andrea DOVIZIOSO ITA Ducati Team Ducati  
  Bradley SMITH GBR Monster Yamaha Tech 3 Yamaha  
  Aleix ESPARGARO SPA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki  
Olvastad már?