DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
Motor

Kilenc éve nem történt ilyen Rossival

Valentino Rossi, a Yamaha versenyzője kénytelen volt motorhiba miatt kiállni hazai futamán, Olaszországban. Az olasz pilóta érthetően csalódottan nyilatkozott a mugellói versenyhétvége után.

A kilencszeres világbajnok csapattársával küzdött az első helyért, amikor hirtelen lelassult a motorja és füstölni kezdett. Nem volt kérdés, hogy fel kell adnia a futamot. A világbajnokság szempontjából is rendkívül rosszul jött ki a lépés a yamahás számára.

Rossi nem tudta leplezni csalódottságát: „Nagyon sajnálatos a dolog, mert mindig baj, ha az embernek problémája van a motorral a versenyen, de itt ez megkétszereződik, mert ez Mugellóban, a hazai közönségem előtt történt. Ugyanaz történhetett, mint Lorenzóval a bemelegítésen. 2007-ben, Misanóban volt utoljára, hogy a motor tönkrement a versenyen, kilenc éve.”

rossi italy race_01



Az olasz így értékelte a vasárnapját: „Elég versenyképes és gyors voltam a futamon, és a rajtom is jó lett. Úgy gondolom, hogy tudtam volna harcolni a győzelemért, mert nagyon jól éreztem magam a motoron és erős tempót diktáltam. Lorenzo mögött voltam, de őszintén úgy vélem, hogy egy kicsivel gyorsabb voltam hozzá képest, így biztosan támadni tudtam volna.”

Rossi a Lorenzóhoz képest megnövekedett hátránya miatt a legcsalódottabb jelenleg: „Azért is nagy baj ez az eredmény, mert ennek a nulla pontnak nagy súlya lehet a világbajnokság szempontjából. Lorenzo és Marquez első és második helyen végeztek, így most hatalmas a különbség, már 37 pont a hátrányom. ”

Az olasz mégis meglátta a jót a sok rosszban, és így zárta gondolatait: „A pozitívum az, hogy versenyképes és erős tudtam lenni egész hétvégén. Most már várjuk a következő versenyt Montmelóban. Catalunya a kedvenc pályáim egyike. nagyon szeretek ott versenyezni, így azt hiszem jó potenciálunk van hozzá, de most várnunk kell tíz napot, és aztán meg látjuk, mi fog történni.”

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: