Steward
Varga Ákos
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2018. július 23. hétfő
Élő cikkek

Így zajlott az F1-es szezon utolsó időmérője

Kié lesz a 2017-es idény utolsó pole-pozíciója? Kövessétek velünk a Formula-1-es évadzáró Abu Dhabi Nagydíj időmérőjét élő szöveges közvetítésünk segítségével.

Napos napot mindenkinek itt nálunk, miközben az Egyesült Arab Emírségekben lassan már le is nyugszik a nap. A Mercedes tűnik a legjobb formában lévő csapatnak az edzéseredmények alapján: a hétvége eddigi legjobb köridőit Lewis Hamilton futotta, és az előző két gyakorláson is ő végzett az élen.

A bajnokságok persze már eldőltek, de az egyéni tabella második helyén (Vettel és Bottas között), valamint negyedik helyén (Ricciardo és Raikkönen között) még lehet változás. A legádázabb küzdelem pedig minden bizonnyal a konstruktőri 6. pozícióért folyik majd a Toro Rosso, a Renault és a Haas között. Sokaknak tehát még mindig sorsdöntő időmérő következik.

Indul a szezon utolsó "szétlövése", ahogy Ricciardo is írja.

Raikkönen autóját még serényen szerelgették a pár perccel ezelőtti képek alapján a Ferrari bokszában, de egyelőre nincs hír arról, hogy bármi hátráltatná a finn következő egy óráját.

A jelenlegi mezőnyből csak két pilótának van már pole-ja erről a pályáról: Hamilton háromszor, Vettel kétszer rajtolt itt az élről.

Zöld zászló, megkezdődött a Q1, többen azonnal a pályára hajtanak.

A Mercedesek és Vettel sem érzi, hogy lenne vesztegetni való idejük. Raikkönen és a Red Bullok várakoznak egyelőre a nagyok közül.

Hamilton pedig be is kezd a pályarekord újabb megjavításával: 1:37,473!

Bottas a második, a két Ferrari és Verstappen mögöttük immár. Ricciardo is jön, és akkor a három élcsapatnak meg is lesz a sima továbbjutás.

De közben azért a Mercedes finnje még tovább javította a pályarekordot: 1:37,356-tal ő vezet immár.

Ricciardo megjött a negyedik helyre. Mögöttük a Force Indiáknak sincs sok aggódnivalójuk. A kiesés esélyeseit egyelőre még nehéz mérlegelni, a Renault-k még gyorskört sem futottak.

Na, most már viszont nekik is megvan, jelenleg a Toro Rossók, a Sauberek és Stroll állnak az öt legrosszabb idővel. Hartley-nak ugyebár most sincs miért küzdenie, ezúttal is rajtbüntetéssel kell számolnia motorcsere miatt.

Gasly pedig egy pályaelhagyással egybekötött elfékezést mutatott be most.

Raikkönen is javított egy kicsit, most egy tizeden belül áll az élen Bottas, Hamilton és a Ferrari finnje.

Most jönnek a készülődés percei, hogy aztán a végén, akinek kell, az még igazán odategye magát egy utolsó Q1-es körre.

Ha az alsó ötösből valaki javít, a Haasok lehetnek veszélyben. Grosjean és Magnussen most gyorsultak egy kicsit, de nem lesz már idejük újra kijönni.

Viszont elképzelhető, hogy megtankolták a Haasokat annyira, hogy legyen bennük üzemanyag még egy gyorskörre. Hiszen nem hajtottak vissza a bokszba.

Na, indul a nagy hajrá: az első 11. helyezett már nem jött vissza a pályára, a többiek azonban igen - köztük Alonsóval is, aki eddig lassabb volt, mint csapattársa.

És Stroll tudott annyit javítani, hogy 13 ezreddel letolja Grosjeant a kiesők közé. A francia így a két Toro Rosso és a két Sauber társaságában nem folytathatja. A kiesők sorrendje tehát a 16. helytől lefelé: Grosjean, Gasly, Wehrlein, Ericsson, Hartley.

Indul a Q2, és a Mercedesek az elsők a pályán.

Jönnek az első gyorskörök, mi meg közben épp az FIA frissen kiadott közleményét olvasgatjuk. Ez arról szól, hogy a jövő évtől átrendezik a versenyt követő sajtótájékoztatók menetét, és a dobogósok a díjátadót követően nem azonnal a sajtóterembe fognak menni. De az egésznek röviden annyi a lényege, hogy mindenkinek még több interjút kell majd adnia, mint eddig. 

Hamilton 1:36,742-vel, már megint új pályarekorddal az élre állt, mögötte Bottas és Vettel is három tizeden belül.

Ricciardo 5., Verstappen csak 7. helyre jön - a holland hibázott az utolsó szektorban.

Raikkönen kisípolandó szóval panaszkodott a rádión, hogy az egyik Force India föltartotta őt.

Mindenki túl az első körökön, ennél nagyobb papírforma talán nem is lehetne az állás. A három élcsapat és a Force India mellett Hülkenberg és Alonso áll jelenleg továbbjutó helyen.

A pár perces Q2-es csendben járunk, a versenyzők két gyorsköre között. Ez most valamiért még hosszabb üresjáratnak tűnik, mint általában.

Nagy esély lehet a Haas előtt, hogy holnap behozza a Toro Rossóval szembeni 6 pontos lemaradását, de ehhez nekik is erősnek kell lenniük, és Magnussennek nem nagy az esélye, hogy bejusson a Q3-ba.

Hamilton nem javított, Bottas 8 századra jött fel mögé, de most még nem is annyira az eleje az érdekes...

Lejjebb pedig a nagy hajtásban egyetlen változás történt a továbbjutó helyeken: Massa néhány századdal leszorította Alonsót a 11. helyre.

Hülkenberg és Perez között volt egy érdekes incidens a célegyenes kezdetén. De semmi drámai nem történt, és mindketten ott is vannak a Q3-ban. 

A kiesők tehát: Alonso, Sainz, Vandoorne, Magnussen és Stroll.

Megkezdődött a finálé, a Q3 12 percig tart, amelynek végén ismertté válik a szezon utolsó pole-pozíciósának kiléte. Az eddig látottak alapján Hamilton rá a legesélyesebb.

És itt a fordulat: az első körök után nem Hamilton vezet, hanem Bottas. A finn 1:36,231-et futott, de csapattársa 172 ezreddel lassabb, és egyelőre csak második.

A Ferrariké a második sor jelenleg. Érdekesség, hogy a verseny 2009-ben indult történere során Ferrari még sohasem állt a rajtrács első sorában. És most sem ennek áll a zászló, Vettel és Raikkönen 6-7 tizedes hátrányban vannak.

Mögöttük a két Red Bull, majd Hülkenberg, Ocon, Perez és Massa következik.

Egyre feszültebb a légkör - írták a Mercedesnél. Mondjuk náluk valószínűleg csak azon kell majd izgulni, hogy melyik versenyzőjük áll majd előrébb az első sorban. Na de hátha valaki még meglepi őket, jönnek a második körök!

És nincs meg Hamiltonnak, Bottasé a pole!

Bottas rossz kört futott, be sem fejezte már, így minden figyelem Hamiltonra szegeződött: a brit az első szektorban mindenkinél gyorsabb volt, és még a másodikban is vezetett csapattársával szemben, de az utolsó szektort nem tudta jól összerakni, így ő sem javított.

Hamilton második helye azonban nem volt veszélyben, Vettel négy tizeddel végzett mögötte, ő lett a harmadik. A további sorrend Ricciardo, Raikkönen, Verstappen, Hülkenberg, Perez, Ocon és Massa.

Bottas karrierje negyedik pole-ját szerezte - vajon vasárnap meglesz belőle a harmadik győzelem?

Tartsatok velünk a szezonzáró futamon is, ahol eldőlnek a 2017-es F1-es évad utolsó kérdései, és remélhetőleg egy remek csatát is láthatunk majd.

Olvastad már?