DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 8. szerda
Tereprali (TR)

Támadó pozícióban - Fazekas Károly ismét jó formában

A márka maradt, de a kétszeres magyar tereprali bajnok, Fazekas Károly tavalytól új autóval, egy BMW X6 RR volánja mögött harcol a hazai és nemzetközi futamokon. A modellváltás utáni kezdet nem volt könnyű, de két idei verseny után úgy tűnik, a technika 2014-re összeállt és van mitől félniük az ellenfeleknek.

Idén Túrkevén kezdte az évet a magyar terepralis elit, és a mezőnyből az újabb győzelmekre éhes Fazekas Károly-Simon Péter kettős sem hiányozhatott. Hogyan alakult az első 2014-es hazai futam? - kérdeztük a piros BMW pilótáját.



 

Úgy éreztem, hogy összeállt a technika, én gyorsak is voltunk Túrkevén. A prológon ugyan még óvatosan kezdtünk, de szombat estére már egy percre megközelítettük az élbolyt. Vasárnap reggel úgy álltunk oda a starthoz, hogy a kocsiban benne van a tudás, csak rajtunk múlik: vagy nyerünk vagy borulunk. Ennek megfelelően mentünk a korábban már megismert pályán, de sajnos csak az első öt kilométerig jutottunk. Egy pici kis gödör megdobott bennünket, aztán a nyomvályú mellett egy láthatatlan kilométerkő felborított bennünket. Versenyzői pályafutásom során ez az eddigi legnagyobb esésünk volt: az úton oldalra fordultunk, a fák között forogtunk, de súlyos baja szerencsére nem lett a kocsinak. Készen is lett hamar, egy hét alatt rendbe hoztuk.



 



 

A Riverside Baja indulás ezek szerint a technika miatt nem forgott veszélyben. De mentálisan sem okozott gondot Beleden az egy hónappal korábbi baleset?

Pénteken még nem akartunk sietni, de szombaton 9-ből 8 szakaszt nyertünk, nem lehetett tehát mondani, hogy visszavettünk volna a tempóból. Sőt kifejezetten jó passzban voltunk és az élre álltunk. Vasárnap mi mentünk elől, de az átázott terepen megfelelő gumik nélkül nem volt könnyű dolgunk, és visszaestünk. Később újra erőre kaptunk, és gyorsultunk. A második helyen álltunk, mindössze 21. másodperc hiányzott csak ahhoz, hogy befogjuk a tavalyi bajnokot, de az időjárásra és kommunikációs problémákra hivatkozva idő előtt lefújták a versenyt. Nem örültem a döntésnek, mert ugyan én sem élveztem kifejezetten a körülményeket, de egyrészről ez a sportág nem az első bálozók versenye, másfelől lett volna esélyem nyerni.



 

Gondolom Gyulára, a harmadik fordulóra ismét sikerre éhesen utaztok. Ezúttal nyertek?

Ez egy technikai sport, de jók az előjelek, jók a kondícióink. Az autó kiválóan dolgozik, a háromliteres twinturbó motor szépen teljesít, navigátorommal egyre jobban összeszokunk, sőt addigra befutnak a várva várt sárgumik is. Elvileg minden együtt lehet a sikerhez.



 



 

Nemrég érkezett a hír, hogy elmarad a Selyemút Rali, amelyre idén ti is készültetek. Ez hogyan érinti a Fazekas Motorsportot?

Szomorúak vagyunk, hogy idén nem utazhatunk. Eddigi két nekifutásunkból nem sikerült legyűrnünk az orosz sivatagot, de bíztunk benne, hogy idén sikerül. Éppen a reggel kiküldött nevezési lapot töltöttük ki, amikor befutott a hír a kormányzati támogatás megvonásáról és futam lefújásáról - ilyen körülmények között arra sem látok sok esélyt, hogy jövőre folytatódik a széria" De semmiképpen nem szeretnénk komoly erőpróba nélkül zárni az évet: ősszel beterveztünk egy marokkói nemzetközi versenyt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: