DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Formula-E

Villeneuve győzni jött a Formula-E-be

A Magyar Nagydíj hétvégéjén keresték meg az első tesztlehetőséggel az F1-es világbajnokot, aki nagyra becsüli az elektromos sorozatot amiatt, hogy itt nem lassítani, hanem gyorsítani próbálják az autókat.

Hétfőn első hivatalos tesztnapján is átesett a 44 éves kanadai, aki a Venturi Formula-E autóját vitte pályára Doningtonban. Noha néhány műszaki hiba is hátráltatta és végül utolsó helyen végzett a mért kört teljesítők között, mégis elégedetten összegezte napját és új tapasztalatait.

„Olyan érzés ez, mintha visszatérnék a gyökereimhez. Együlésesekkel kezdtem a karrierem, és jó érzés most újra formaautókkal versenyezni. De különösen azért nagyszerű, mert végre ismét nemzetközi szinten fogok küzdeni, és nem csak egy-egy futamon, hanem az egész szezonon át. Szeretem az utcai pályákat, hiszen kemények, rázósak és nehéz rajtuk vezetni, ami szórakoztatóvá teszi az egészet” - mondta a hétfői tesztnap végén.

„Jelenleg senki sem tudja, hogy ki lesz versenyképes, de a célom az, hogy az élen harcoljak. Nagyszerű lenne visszatérni a győztesek közé, hiszen ezért versenyzek.”

CMDGLTYWgAAkXjV



A kanadait alaposan elkerülték a sikerek az utóbbi 18 évben, hiszen 1997, vagyis F1-es címszerzésének éve óta csak egyetlen alkalommal ünnepelhetett a dobogó tetején nemzetközi szinten, amikor 2008-ban a Peugeot-val a spái 1000 kilométeres versenyt nyerte meg a Le Mans sorozat beugrójaként.

Villeneuve elárulta, hogy miért kezdett érdeklődni a sorozatban való szerepvállalás iránt, és arról is beszélt, hogyan jött számára a lehetőség. „Napjainkban a legtöbb sorozat évről évre próbálja egyre lassabbá tenni az autókat, itt viszont fordított a helyzet, ami nem egy rossz dolog” - mutatott rá.

 

„Tavaly követtem a versenyeket, és az egész nagyon izgalmasnak tűnt, így lassan bosszantani kezdett, hogy én nem vagyok a részese. Így hát elkezdtem puhatolózni, aztán amikor a Magyar Nagydíj hétvégéjén televíziós kommentátorként ténykedtem, egyszer csak kaptam egy telefonhívást, amelyben arról érdeklődtek, hogy ráérnék-e egy tesztre. Úgy volt, hogy visszatérek Kanadába, szóval meg kellett változtatnom a menetrendem, de rögtön rámondtam, hogy persze, ott leszek.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: