Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2017. május 27. szombat
F1

Betiltják a T-szárnyakat, vagy sem?

Nincs egységes álláspont a csapatok között, hogy veszélyesek-e a T-szárnyak és be kell-e őket tiltani, vagy a világon semmi veszélyes nincs bennük és nincs ok a betiltásukra.

Azok után, hogy Christian Horner két ízben is azt nyilatkozta a Bahreini Nagydíj hétvégéje folyamán, hogy a T-szárnyak biztonsági kockázatot jelentenek a Formula-1-ben, ráadásul még költségesek is, így azonnal be kellene tiltani őket, a Haas csapatfőnöke, Günther Steiner totálisan más álláspontot képvisel.

A Red Bull csapatfőnökénél akkor telt be a pohár, amikor a pénteki második szabadedzésen Valtteri Bottas Mercedeséről lelazult, majd leesett az említett T-szárny és a mögötte érkező Max Verstappen padlólemezében komoly kárt tett a lehulló alkatrész. A pénteki technikai megbeszélésen igyekeznek megvitatni a betiltás lehetőségét is, Steiner szerint erre nincs szükség, egyszerűen a csapatoknak elég erősre kell tervezniük a konstrukciót.

A Mercedes végül a versenyen használta is az említett szárnyelemet, de csak miután az FIA-t meggyőzték arról, hogy elég erősen van rögzítve (ugyanis egy héttel korábban is már leesett egyszer ez a szárny Bottas autójáról). „Abszolút nincs ötletem, miért esett le a Mercedes eleme, ezt nekik kell elmagyarázniuk az FIA-nak, majd ők meghozzák a döntést” – így Steiner.

Vajon marad a T-szárny, vagy búcsút kell vennünk tőlük?

„De hát ezt a versenyautó bármelyik részére elmondhatjuk. Hány ember vesztette már el a vezetőszárnyát? Mi is köztük voltunk tavaly, de nem tiltottuk be az első szárnyakat, hanem megfelelően rögzítettük őket. Tavaly a Toro Rosso a kerékabroncsokkal küzdött hasonló módon, de nem tiltották be, hanem megerősítették. Most is ez a helyzet. Csak azért, mert valaki nem szereti, még nem jelenti azt, hogy le is kellene vennünk” – folytatta elemzését Günther Steiner.

„Nekünk is volt problémánk a T-szárnyunkkal, de mi nem vesztettük el, csak arra kértek, hogy változtassunk rajta, hogy merevebb legyen. Nem féltünk, mert nem volt veszélyes a biztonságra. Az FIA nem örült neki, hogy ennyire hajlik, így merevítettünk rajta” – zárta mondandóját a Haas csapatfőnöke.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?