DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

A Renault egyik pilótája csapatutasítást akart

A francia F1-es istállónak Austinban nem volt esélye a pontszerzésre, bár Jolyon Palmer szerint, ha csapatutasítást alkalmaztak volna, akkor lehet, más eredménnyel zárják a versenyt.

Kevin Magnussen a 11., Jolyon Palmer pedig a 13. helyen zárta az USA Nagydíjat, de mégsem a dán, hanem a 2014-es GP2-es bajnok volt kissé dühös a versenyt követően. A brit úgy véli, hogy csapattársa feltartotta a futam nagy részében, hiszen hiába volt gyorsabb két kiállással, beszorult a három csere mellett döntött skandináv mögé. Amikor Magnussen kiállt, Palmer előtt szabad volt az út, de később ismét meg kellett adnia magát a frissebb abroncsokon köröző dánnal szemben.



Kétféle stratégia esetén teljesen megszokott, hogy a csapat arra szólítja fel egyik pilótáját, hogy adjon szabad utat a másiknak, Palmer pedig szomorú, hogy a Renault ezt nem tette meg Austiban. „Ahhoz hogy jó helyre kerüljünk, remek stratégiára van szükség” - idézte a Motorsport.com a britet. „Persze nem akarom, hogy így legyen, inkább azt, hogy képes legyek az előzésre, de nem tudom, kb. harminc kört teljesítettem mögötte. Tudtam, hogy gyorsabb vagyok, és meg tudtam volna támadni az előttem haladókat, de sajnos nem tudtam elég közel autózni hozzá” - utalt Palmer Magnussenre.

„Úgy éreztem, ha előtte lennék, el tudnám kapni azokat a srácokat, de beszorultam. Stratégia szempontjából az lett volna a legjobb, ha hagynak előzni, hiszen egyébként is előrébbről indulhattam. Az egész versenyt kellene figeylni” - tette hozzá a brit, aki szerint több alkalommal is megelőzhette volna csapattársát, de nem akart balesetet okozni. „Megtámadhattam volna, de butaság lett volna így megpróbálni elmenni mellette. A végén a gumijaim is túlmelegedtek, és visszaestem kissé, aztán ahogyan megejtett egy extra kiállást, visszaért rám, és meg tudott előzni. Kértem őket (a csapatot), hiszen frusztráló helyzetbe kerültem, mert nem akartam semmilyen butaságot csinálni.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: