DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Nem lemondott, hanem kirúgták Wittichet?

A távozó F1-es versenyigazgató szerint nem úgy történt minden, ahogy az az FIA közleményéből kiderül: állítólag csak ma tudta meg a sorsát.

Mint arról mi is beszámoltunk, a Nemzetközi Automobil Szövetség kedd délután bejelentette, hogy azonnali hatállyal távozik a Formula-1-es versenyigazgatói pozícióból Niels Wittich, aki 2022 óta töltötte be ezt a posztot – előbb Edoardo Freitasszal megosztva, majd immár egyedül –, a helyét pedig az eddigi F2-es és F3-as versenyigazgató, Rui Marques veszi át már a jövő hétvégi Las Vegas-i Nagydíjtól kezdődően.

Az FIA közleménye úgy fogalmaz, hogy Wittich „lemondott”, méghozzá azért, mert „új lehetőségeket keres”. Könnyen lehet azonban, hogy nem teljesen úgy történt minden, ahogy azt a kommüniké sugallja.

f1-wittich-2



A Motorsport-Magazin.com ugyanis megkereste Wittichet, aki tömören csak annyit reagált: „Nem mondtam le”. Az idézett szaklap úgy tudja, a szakembert ráadásul csak nem sokkal a hivatalos bejelentés közzététele előtt nem sokkal értesítették arról, hogy kirúgták.

Azt már a RacingNews365.com portál teszi hozzá, hogy értesüléseik szerint az FIA személyzetét is csak röviddel a közlemény kiküldése előtt tájékoztatták a változásról. Amely meglehetősen szokatlan időpontban is érkezett, hiszen már csak három versenyhétvége van hátra a 2024-es F1-es idényből.

Az RN365.com arról ír, hogy már korábban is lehetett hallani feszültségekről Wittich és az FIA elnöke, Mohammed ben Sulayem között, és előbbinek az idény végén mindenképp távoznia kellett volna.

Arról nem ír a szakoldal, hogy mindennek lehet-e köze az F1-es pilóták és az FIA közötti jelenlegi vitának, amely Max Verstappen káromkodásügye után robbant ki és a GPDA múlt heti nyílt levelében csúcsosodott ki. Maga Wittich az elmúlt szűk három évben olyanokkal vívta ki a versenyzők ellenszenvét, mint az ékszer- és alsónemű-viselés szigorítása, amelyekre az említett üzenetben szintén hivatkoznak a pilóták múlt héten.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: